Belföld koronavírus

A járvány alatt is segítséget kapnak a kapcsolati erőszak áldozatai

A koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzetben is számíthatnak a segítségre a kapcsolati erőszak áldozatai – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken online sajtótájékoztatón.

Novák Katalin azt mondta, hogy a veszélyhelyzetben is működnek a krízisközpontok és a titkos menedékházak, ahol jelenleg is vannak férőhelyek. A kríziskezelő ambulanciákon megszüntették a személyes kontaktust, de az ambulancia munkatársai továbbra is várják azoknak a jelentkezését, akik úgy érzik, hogy kapcsolati erőszak áldozataivá válhatnak, hozzátéve: minden ambulancián tájékoztatót helyeztek el arról, hova fordulhatnak az érintettek segítségért.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a nap 24 órájában ingyenesen hívható +3680205520-as telefonszámon továbbra is lehet segítséget kérni.

Novák Katalin szerint a kapcsolati erőszak továbbra sem magánügy, nem maradhat zárt ajtók mögött, ezért mindenkit arra kér, hogy jelezzék, ha ismernek olyat, aki áldozattá válhat.

Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szociális igazgatója arról beszélt, hogy a segélyszervezet figyelemmel kíséri a koronavírus-járvány miatt hozott új utasításokat, és alkalmazkodnak azokhoz. A szervezet által működtetett három krízisközpontban és három titkos menedékházban folyamatosan elérhetők a szolgáltatások, és vannak férőhelyek. A krízisambulanciák munkatársai, a szociális munkások, jogászok és pszichológusok pedig telefonon vagy az online téren keresztül várják a megkereséseket.

Rácsok Balázs szerint a veszélyhelyzetben feszültebbek az emberek, ezért arra bátorítja az érintetteket, hogy kérjenek segítséget, ha a dolgok rossz irányba haladnak. A krízisambulanciák elérhetőségei a www.aszeretetnemart.hu honlapon találhatók.

Boglacsik Tímea, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat igazgatója arról tájékoztatott, hogy a korábbi hetekhez képest jelentősen többen telefonáltak, és a továbbiakban is számítani lehet a hívások számának növekedésére. Erre felkészültek, a munkatársaik biztonságos munkavégzéséhez szükséges feltételeket megteremtették, így továbbra is fogadják a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozatainak hívásait – jelentette ki. Hozzátette: az áldozatoknak fenntartott ellátórendszer működik, folyamatosan figyelemmel kísérik a változásokat, és ha kell, reagálnak majd azokra.

2010-ben tizenkét krízisközpont, egy titkos menedékház és 4 félutas ház volt, ehhez képest napjainkban húsz krízisközpont, nyolc titkos menedékház, hét kríziskezelő ambulancia és huszonegy félutas ház működik.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik