Foci

Redknapp mentheti meg a QPR-t

Harry Redknapp (harry redknapp, )
Harry Redknapp (harry redknapp, )

Harry Redknapp elfogadta a Queens Park Rangers ajánlatát, így ő lett a kiesés ellen menekülő londoni labdarúgócsapat vezetőedzője.

Amint arról pénteken írtunk, menesztették az angol labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Queens Park Rangers menedzserét, Mark Hughest. Nem meglepő a húzás, tekintve, hogy a londoniak eddig nem nyertek még meccset és döntetlenből is mindössze négyre futotta az eddig lejátszott 12 fordulóban. Fura eredménysor egy olyan csapattól, amely a többi közt Park-Ji Sungot, Djibril Cissét, Adel Taarabtot, Shaun Wright-Phillipset vagy éppen Julio Cesart is a soraiban tudhatja.

Délután már szárnyra kaptak olyan pletykák, melyek szerint Harry Redknappet környékezte meg a fővárosi klub. Szombaton ebédidőben aztán a csapat hivatalos honlapján megjelent a hír, mely szerint megszületett az egyezség a klub és a 65 esztendős angol szakember között, Redknapp két és fél évre kötelezte el magát a Loftus Roadon, ráadásul szigetországi hírek szerint 1 millió font üti a markát, ha a szezon végén a QPR a vonal felett lesz – azaz nem esik ki.

„Örülök, hogy újra a kispadra ülhetek. Amikor beszéltem a tulajdonosokkal, tudtam, hogy ez egy olyan ajánlat, amit nem utasíthatok vissza. Megvannak a lehetőségek a csapatban, de bizonyos dolgok miatt nem működtek a dolgok a szezon elejétől kezdve. Alig várom, hogy munkába foghassak és elkezdjük szállítani az eredményeket” – mondta a qpr.co.uk-nek Redknapp, aki a szombati, Manchester United elleni, idegenbeli mérkőzést még csak a lelátóról figyeli majd.

Az egykori középpályás már 1983 óta edzősködik, több helyen is megfordult már menedzserként, legutóbb a Tottenham Hotspurt irányította. A 2009-10-es idényben az év edzőjének választották a Premier League-ben, így Fabio Capello távozásakor felmerült az ő neve is lehetséges angol válogatott szövetségi kapitányaként, ám végül Roy Hodgson lett a befutó.

Redknapp telefonja egyébként sokat csöröghetett a héten, ugyanis az ukránok szövetségi kapitányt csináltak volna belőle.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik