Közélet koronavírus

Koronavírus: a térségben Magyarországon a legrosszabb a halálozási arány

Ugyan a vasárnapi adatok alapján a nálunk regisztrált 131 koronavírusos beteg kevésnek számít, kifejezetten magas ugyanakkor a halálozási arány. A 444.hu nézte meg, hogy a térség országai milyen halálozási mutatókkal rendelkeznek és mi hogy állunk ebben az összehasonlításban.

Vasárnap adatok szerint a szomszédos országokkal és Csehországgal, Lengyelországgal összehasonlítva nálunk van a második legkevesebb (131 személy) igazoltan is koronavírusos beteg. Csak Ukrajna van mögöttünk 73 regisztrált személlyel.

A halálozási mutató azonban az igazolt betegek körében vasárnap nálunk volt a legmagasabb:

  • Magyarország 4,58 százalék (131 fertőzött/6 áldozat)
  • Ukrajna: 4,1 százalék (73 fertőzött/3 áldozat)
  • Lengyelország: 1,1 százalék (634 fertőzött/7 áldozat)

A lap kiemeli, hogy nagyon nehéz számokra támaszkodni a koronavírus esetében. Az igazolt betegek száma a hivatalos statisztikákat vezetők szerint is csak töredéke az összes fertőzöttnek, mivel sokan tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel esnek át a betegségen úgy, hogy orvos közelében sem jártak. Torzítja az adatokat az is, hogy hány tesztet végeznek egy országban. Minél többet, annál pontosabb lehet a kép. Az alacsony magyar fertőzöttségről szóló adatok annak is köszönhetőek, hogy nagyon kevés tesztet végeznek itthon, még akkor is, ha ez sok esetben erősen indokoltnak tűnne, mint ebben a két friss esetben.

Ausztriában vasárnapig 21 ezer embert vizsgáltak, Csehországban 15 584-et. Ebben a két országban így nem meglepő módon ezer fölött van a statisztikákban a fertőzöttek száma. Magyarországon 4 443 tesztet végeztek vasárnapig.

Frissítünk!

Hétfő reggel frissítették a koronavírus magyarországi adatait bemutató kormányzati honlapot. Eszerint Magyarországon 167 regisztrált fertőzött van, a megbetegedés halálos áldozatainak száma hétre emelkedett. A halálozási arány az új adatok szerint 4,19 százalékos.

Csehországban is ölt a koronavírus, Törökországban már 30 áldozat van
Görögország vasárnap kijárási tilalmat rendelt el.

Kiemelt kép: Vizsgálatra érkező nő testhõmérsékletét mérik Nagykanizsán, a Kanizsai Dorottya Kórház elõtt 2020. március 20-án. A koronavírus-járvány miatt az intézmény előtt szűrősátrakat állítottak fel és bevezették az egykapus beléptetést. Fotó: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik