Sport koronavírus

„Ha mindenki úgy viselkedne, mint a kajakosok, hamar túllennénk a járványon”

A koronavírus-járvány miatt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) a válogatott minden Európában edzőtáborozó tagját hazahozta.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány azt közölte, az egész csapat egészséges és együttműködő. Kedden minden versenyző átesik koronavírus-teszten, aztán hermetikusan elzárt hazai edzőtáborokban folytatják a felkészülést.

A pótkvalifikációra készülő férfi kajakos csapat Sevillában edzőtáborozott. A dél-spanyolországi városban még nem jelent meg a betegség, a szövetségi kapitány és Boros Gergely szakmai igazgató ennek ellenére órák alatt megszervezte, hogy a társaság idő előtt hazajöjjön.

Azért kellett hazahozni mindenkit, mert félő volt, hogy ott ragadnak, vagy hogy később nem tudjuk elhozni onnan a hajókat. Mindenki láthatta, hogy a spanyol helyzet folyamatosan romlik, naponta több ezer új beteget regisztrálnak az országban, ezért döntöttük el csütörtökön, hogy intézkedünk, amilyen gyorsan csak lehet

– magyarázta Hüttner.

Sevillából több mint 60 ember indult el szombat délután, és éjszaka mindenki biztonságosan és egészségesen landolt Budapesten.

Nemcsak Spanyolországból jöttek haza idő előtt a magyar versenyzők. Hüvös Viktor tanítványai is napokkal előbb hazatértek Portugáliából.

A két csoport fél óra különbséggel landolt Ferihegyen. A versenyzők fegyelmezetten és profin kezelik a helyzetet, ha mindenki így cselekedne, akkor nagyon hamar túllehetnénk ezen a járványon. Senki sem ment haza a idősebb hozzátartozóihoz, kedden mindenkin, aki külföldön volt, csináltatunk tesztet, aztán aki negatív lesz, az edzőtáborba vonul Szolnokra, Dunavarsányba vagy Szegedre. Ezeken a helyeken karantént alakítunk ki, és minden feltételt biztosítunk a zavartalan felkészüléshez

– mondta a szakvezető.

Hüttner kifejtette, nem látják előre, hogy mennyit fog változni a nemzetközi versenynaptár, de a munkát folytatják, és alkalmazkodni fognak az esetleges változásokhoz.

„Az olimpia még messze van, bízom benne, hogy addigra sikerül úrrá lenni ezen a járványon, és lehet egy emlékezetes verseny Tokióban.”

A kiemelt képen Kammerer Zoltán (balra) és Gál Péter István látható a férfi kajak párosok 1000 méteres versenyének középfutama után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 24-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik