Élet-Stílus

Sohasem ivott, mégis folyamatosan részeg volt

Éveket várt arra, hogy valaki végre bebizonyítsa: nem alkoholista, csak beteg.

Rendőrségi eljárások ittas vezetés miatt, bírósági tárgyalások, megvető-szánakozó pillantások: ez a 34 éves Nick Hess elmúlt három éve címszavakban. Az amerikai fiatalemberről ezidő alatt mindenki, még a vele együtt élő felesége is azt hitte, masszív alkoholista, hiszen alig volt olyan nap, mikor ne lett volna merev részeg. Nick váltig állította, hogy egy kortyot sem ivott, de senki nem hitt neki.

„Ön uram iszik, csak nem akar emlékezni rá”

Az egész három éve kezdődött, amikor a pincérként dolgozó férfi egyik délután munka közben váratlanul összeesett. „Rettenetesen fájt a hasam” – idézte fel az eseményeket Nick az ABC Newsnak, majd hozzátette, először arra gyanakodott, hogy csak elrontotta a gyomrát. Csakhogy a tünetei órákkal később sem csillapodtak. Orvoshoz ment, ahonnan azzal küldték haza, hogy stresszes és rosszat evett. És akkor jöttek a gondok…


Kép forrása: Thinkstock 

„Ültünk a kanapén, néztük a tévét, és mire a műsor véget ért, Nick már csak tántorogva jutott el a mosdóig. Ha nem tudtam volna, hogy egy kortyot se ivott, meg mertem volna rá esküdni, hogy részeg” – ezt már Nick felesége, Karen Daw mondta, aki később többször is átnézte lakásukat, hogy megtalálja zugivó férje dugikészletét.

„Hiába kerestem, semmit nem találtam. Végül már üvöltöttem vele, hogy adja elő a piát, de csak nézett rám értetlenül.” Újra orvoshoz mentünk.

Az orvosok nem, a feleség segített

„Már nem is számolom, hány tesztet végeztek el rajtam. Sokat. De egyik se hozott eredményt” – mondja Nick, aki szerint azért kellett ilyen sokat várnia a diagnózisra, mert orvosainak egy része az elmondásai ellenére is biztosak voltak benne, hogy titokban iszik.

„A házasságunkat jóformán felőrölte Nick titokzatos betegsége. Folyton a netet bújtam, hátha találok valamit, ami segíthet” – mondja Karen. Szerencséje volt, mert rátalált az úgynevezett bélerjedési szindrómára, egy ritka emésztőrendszeri betegségre, ami miatt a beteg gyomrában az étel alkohollá alakul. „Tudtam, hogy csak ez lehet.”

Végül az orvosi vizsgálat is az asszonyt igazolta. Kiderült, férje gyomrában túl sok az élesztőgomba, ami a bevitt szénhidrátot etanollá alakította, és részegséget okozott. Nicket szigorú diétára fogták, nem ehetett se kenyeret, se tésztát, se rizst, aminek hatására négy hét múlva a tünetek egyszerűen eltűntek.

„Most, hogy végre tudom, mi bajom volt, a világ legboldogabb embere vagyok.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik