Belföld

Országos veszélyhelyzetet hirdet a kormány, az egyetemi épületek bezárnak

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerda kora délutáni sajtótájékoztatóján közölte, hogy bár a kormányülés még tart, a koronavírussal kapcsolatos legfontosabb döntéseket meghozták. Ezek bizonyos tekintetben példátlanok a rendszerváltozás óta eltelt három évtizedben, de a helyzet most szükségessé tette azokat.

Ezek közé tartozik, hogy rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetnek az ország teljes területére. Ez a legszélesebb jogosítványt biztosítja a hatóságok számára az eredményes védekezéshez, ezzel kapcsolatban a napokban több kormányrendelet is meg fog jelenni.

A veszélyhelyzet keretében beutazási tilalmat rendelünk el Olaszországból, Dél-Koreából, Iránból és Kínából, senki nem léphet be ezekből az országokból, csak a magyar állampolgárok, de esetükben is hatósági karantént fogunk elrendelni. Ez azt jelenti, hogy az ezekből az országokból hazatérő magyar állampolgárok a lakóhelyükről két hétig nem léphetnek ki

– mondta Gulyás.

Kérdésre válaszolva közölte, a repülőjáratok tekintetében megkapják a megfelelő információkat, nem lehet kijátszani a rendszert, ha tehát valaki kerülőúton, például Olaszországból Franciaország érintésével repül Magyarországra, arról is tudni fognak. Aki autóval, vonattal érkezik, azoknak a határon választ kell adniuk, jártak-e az érintett országokban. Ha nem mondanak igazat, annak büntetőjogi következményei lehetnek.

A vonatokat, buszokat, repülőket ezekből az országból leállítják, csak magyar állampolgárok juthatnak be ezekből az országból. A szlovén és az osztrák határon határellenőrzést fognak bevezetni. Az intézkedést a Belügyminisztérium hajtja végre, hogy hány órára van ehhez szüksége, arról a minisztérium tud majd tájékoztatást adni, de a rendelet azonnali hatállyal életbe lép, és legkésőbb ma éjfélre visszaállítják a határellenőrzést az összes szlovén és osztrák átkelőhelyen.

Másik fontos intézkedés, hogy intézménylátogatási tilalmat vezetünk be, az egyetemi oktatás csak távoktatás formájában történhet. A 13 magyarországi betegből 9 külföldi, a külföldiek körében a fertőzés veszélye nagyobb, az egyetemeken nagyon sok a külföldi hallgató, az egyetemi épületek bezárnak

– jelentette be a miniszter.

Gulyás elmondta: a harmadik fontos intézkedés, hogy

a száz fősnél nagyobb beltéri és az ötszáz főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását megtiltják.

Ez érvényes szórakozóhelyekre és minden olyan rendezvényre, ahol a rendezvény ezt a létszámot túllépné, ott a rendezők és üzemeltetők felelőssége ennek a szabálynak a betartása.

Gulyás leszögezte: a külföldi osztálykirándulásokat megtiltják, a külföldi nyelvtanfolyamokat pedig elhalasztják.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Mint mondta, szerda délután Kocsis Mátéval tájékoztatják majd az ellenzéki pártok képviselőit, hiszen úgy gondolják, hogy mindenkinek, aki ma a politikában tevékenykedik, a legfontosabbnak a magyar emberek biztonsága kell lennie.

Az intézkedések visszavonásig érvényesek, mivel egyelőre nem tudják, meddig kell majd fenntartani ezeket.

A járvánnyal kapcsolatosan nem hetekről, hanem hónapokról beszélhetünk

– szögezte le.

A miniszter hangsúlyozta, hogy jelentős és súlyos gazdasági következményei lesznek annak, ami Európában a koronavírus kapcsán történik.

A kormánynak lesznek majd gazdasági intézkedései a károk enyhítésére, de az első, hogy az emberek egészségében keletkező károkat minimalizálni tudjuk.

„Haldokló ország” – miért Olaszországban a legdurvább a koronavírus-járvány?
Olaszország gyakorlatilag karanténba került, mégis napról napra meredeken emelkedik a halálozások száma. Vajon nálunk is ez várható?

A tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozásokkal kapcsolatban Gulyás hangsúlyozta, hogy az intézkedések éjféltől érvényesek. Mindez

színházakra és mozikra igen, bevásárlóközpontokra viszont nem érvényes, mivel – hangsúlyozta Gulyás – a létfenntartáshoz szükséges, hogy az emberek be tudjanak vásárolni.

Az óvodák és bölcsődék bezárásával kapcsolatban a miniszer elmondta, hogy ezek az intézmények saját hatáskörben dönthetnek a bezárásról, az iskolák esetében pedig úgy látják, hogy egyelőre nem indokolt a tanítás felfüggesztése. Ha lesz rá ok, akkor ezt is meg fogják lépni.

Az a lehetőség, hogy a ma iskolába járó több mint egymillió gyerek otthon marad és nem lép ki az utcára, teljesen kizárt jelenleg

– fogalmazott.

A határellenőrzés működésével kapcsolatban Gulyás közölte, hogy ma a határellenőrzés kiválóan funkcionál Magyarországon, ahogy azt az elmúlt években már többször is bizonyította, így ezen a téren nincs szükség pluszintézkedésre.

A maszkhiányról szólva arról beszélt, arra törekednek, hogy mindenki megkapja a teljes körű védelmet, de hiánycikk az egész világon. Már akkor rendeltek belőlük, amikor megjelent Európában a vírus, de most a német exporttilalom miatt 120 ezer maszk áll a hamburgi kikötőben.

Arra a kérdésre, hogy miért nem tájékoztat a koronavírusról plakátokon a kormány, Gulyás Gergely azt felelte, a televíziókban, a rádiókban, az interneten és mindenhol van tájékoztató, de a kormány a plakátok használatára is nyitott, ha ez szükséges eszköz.

A koronavírustesztekhez rendelkezésre álló laboratóriumi ellátással kapcsolatban leszögezte, hogy egyelőre nem látják szükségességét a jelenlegi 37 laboron kívül több helyszín bevonására. Arra a kérdésre, hogy a vizsgálatok száma megszaporodhat-e, a miniszer közölte, hogy van egy WHO-protokoll, aminek megfelelően ezeket a vizsgálatokat végzik, és ehhez, újra leszögezte, elegendő a mostani 37 labor.

Angela Merkel német kancellár vészjósló nyilatkozatára utalva megjegyezte, hogy természetesen nem tudják megmondani, hány ilyen vizsgálat elvégzésére lesz szükség a következő hetekben, de megjegyezte, hogy a vészhelyzet kihirdetésének következtében akár magánlaborokat is bevonhatnak.

Gulyás elmondta, hogy a vészhelyzet kihirdetésére többek közt azért volt szükség, mert a hatósági karantén elrendeléséhez ez elengedhetetlen, valamint az egyetemek bezárása sem történhetne meg az intézkedés nélkül. Arról is tájékoztatott, felmerült a kormányülésen, hogy betiltják a miséket és istentiszteleteket, erről Semjén Zsolt egyeztet az egyházakkal, utána születhet majd döntés.

A veszélyhelyzetről szóló első rendelet szerda délután meg is jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik