Nagyvilág

Akár élete végéig orosz elnök maradhat Putyin

Az orosz parlament alsóháza szerdán megszavazta azt az alkotmánymódosítást, mely lehetővé teszi, hogy Vlagyimir Putyin 2024-ben is harcba szálljon az elnöki posztért – melyre a jelenlegi szabályozások értelmében nem lenne lehetősége.

A Duma 450 képviselőjéből 24 nem volt jelen, 383 a változás bevezetése mellett voksolt, 43 tartózkodott, ellenszavazat nem volt – áll a Reuters szerdai tudósításában.

Vlagyimir Putyin állam-, vagy kormányfőként húsz éve az orosz politikai élet meghatározó alakja. Mint elmondta, nem támogatja azt a szovjet gyakorlatot, mely szerint egy vezetőt egy életre választanak meg – ennek ellenére, amennyiben az Alkotmánybíróság is elfogadja az alaptörvény módosítását, elnöki hivatali ideje nulla évre módosul.

Így 2024-ben nem kényszerülne visszavonulásra, sőt. Amennyiben az országos szavazáson megfelelő támogatottságot kapna, megkezdhetné újabb hatéves ciklusát – akár kétszer is egymás után. Így megeshetne, hogy egészen 2036-ig, azaz 83 éves koráig hivatalban marad. Az ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij szerint Putyin szándéka az, hogy egész hátralévő életét Oroszország elnökeként töltse.

A Duma által jóváhagyott alkotmánymódosítás a közeljövőben az orosz parlament felsőháza elé kerül, majd a törvényhozó hatalom további szervei is megvizsgálják. Nem várható, hogy bármelyik fórum útjába állna a bevezetésének – állítja szakértőkre hivatkozva a Reuters.

Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök év végi sajtóértekezlete Moszkvában 2019. december 19-én.
MTI/EPA/Makszim Sipenkov 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik