Szórakozás

Van, hogy velem tervezi a jövőt, van, hogy nem

A válás utáni új kapcsolat akkor lehet kevésbé konfliktusos, ha már eltelt annyi idő, hogy már rendezték a válást, az új élethelyzetet. Ha ez nem történt meg, akkor az új partnerre is kihatnak a szétváló család gondjai. Ebben a témában segítünk egy olvasónknak, és ha neked is van kérdésed a válással, újrakezdéssel, a szakítással kapcsolatban, akkor párkapcsolati és szexuális tanácsadó szakértőnk segítségét kérheted az igyjartam@24.hu email címen.

Néhány hónappal ezelőtt megismerkedtem valakivel, aki külön él a feleségétől pár hónapja. Minden szabadidőnket együtt töltjük, de két különböző városban lakunk, ami kissé megnehezíti ezt. Viszont a feleség és a közös lányuk egy városban él a párommal. A lányával sűrűn szokott találkozni, és sokszor a feleséggel is összefut, napi szinten sms váltásban is vannak. Tudnak egymásról, hogy kivel mi történik. Mindenki tud rólam, a lánya sokáig nem fogadta el ezt a helyzetet, és az apjával nem felhőtlen a viszonya. Az egyik pillanatban tervezi velem a jövőt, hogy eljön, és itt, a városban keres munkát, a másik pillanatban azt hallom, hogy ne beszéljünk róla, mert három hónap után még korai. Ilyenkor azt sejtem, hogy köztem és a felesége között vacillál, mert huszonakárhány évet nem tud egyből törölni. Nagyon jó lenne a kapcsolat, de ha szóba hozom a közös jövőt, nem 100%-ra mondja, hogy velem tervez velem. Ő most egy szobát bérel, emiatt is szeretném, ha hozzám költözne, mert így nem kellene ingáznia hétvégente. Bizonytalan vagyok, mert úgy érzem, hogy egy-egy vita után könnyedén elengedne. A vitáink a költözés miatt vannak.

Az olvasói levelet Nellytől kaptuk, akinek mi választottuk a nevet, hogy ne legyen felismerhető a személye. A válás utáni újrakezdés nemcsak a volt férj és feleség számára nehéz helyzet, hanem azoknak is, akik új partnerként lépnek az egykori házaspár életébe.

Mit lehet tenni?

A válás egy folyamat, nem pedig egyik óráról a másikra történik az elhatározás. Rendkívül bonyolult érzelmi folyamatok zajlanak mindenkiben, a gyerekekben is, hiszen az addig hitt otthon felbomlik, átalakul, két életközösség alakul, ráadásul az egyik szülő jóval kevesebbet lesz a gyerekek életében. A veszteség nagy, ez hatással lesz a családi otthonra. A szülői szerep viszont marad, de ez egy gyászfolyamat, olvasónk partnere feltehetően emiatt sem szeretne elsietni semmit, ráadásul ezt tetézheti az is, hogy talán benne az a törekvés is, hogy az új kapcsolatot jól, jobban akarja csinálni.

Olvasónk belekerült egy családba, egy családi dinamikába, ami éppen változik, átalakul és még minden kusza, hiszen maguk a főszereplők sem igazán látják, hogy akkor hogyan, merre történjen az átalakulás. Az új partnernek nehéz lehet mindezt végignézni, és időnként azt hiheti, hogy mellőzött, de egyáltalán nem biztos, hogy valóban így is van. Mindössze egy kusza helyzet kellős közepén kvázi kívülállóként van jelen a férfi és a felbomló családja életében. Ebben az a jó helyzet, hogy olvasónk lehet a szikla, a vár, a nyugalom, ahol a férfi megpihenhet, ahol elfelejtheti a gondokat egy kisebb időre, megnyugodhat – ezért is lenne célszerű felülvizsgálni, vajon tényleg most van-e itt az ideje a vitáknak az összeköltözésről. Nyomásra senkiben nem tud őszintén kialakulni a változás iránti igény, lehetséges, hogy ha a férfi mindenhol a vitákat látja, visszavonulót fúj a saját érzelmeivel, bezárkózik.

A válás utáni új kapcsolat csak azután válik stabillá, ha mindenki megtalálta a helyét az új szerepeiben. A helyzetet nehezíti, ha nem telt el annyi idő a válás után, hogy az új kapcsolatot vállaló fél nem rendezte a saját élethelyzetét, érzelmeit, a gyászát.

Az is előfordulhat és ismert jelentés a pszichológiában, hogy az új partnerrel a régi kapcsolatban működő szokásokat szeretné működtetni, de akár az is, hogy rendszeresen szóba hozza a volt családját,  a volt feleséget, és nem tud annyi időt és figyelmet szánni az új partnerre, mint amit a partnere igényelne. Ezek mind a válási folyamatra utalnak, arra, hogy túl hamar kezdett az illető új kapcsolat. A feszültségek ezek összességéből adódhatnak. Olvasónknak rengeteg türelemre van szüksége, hogy építse a kapcsolatot, hiszen jelenleg a férfiben feltételezhetően a bűntudat, a bánat, a szomorúság és a bizonytalanság érzései dominálnak. Ezek mellett lehet az új kapcsolat jó, működhet, lehet hosszútávú, viszont a bizonytalan időszakban inkább a támogató, kedves és segítőkész hozzáállást lenne érdemes olvasónknak előtérbe helyezni, akkor is, ha nagyon nehéz.

Az érzelmekről való kommunikáció fontos ebben a helyzetben, inkább ezekről legyen több szó, mint a vitákról, a közös jövő tervezéséről. A közös élmények, nevetések, a kellemes légkör elengedhetetlenek az új kapcsolatban, viszont olvasónknak joga van ahhoz is, hogy úgy érzi, ez számára teher, és nem folytatja, vagy másmilyen minőségben folytatja a kapcsolatot.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Máté Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik