Belföld

Kiengedték a börtönből a férfit, aki agyonvert egy görög turistát egy józsefvárosi hostelben

A napokban kisétálhatott a börtönből az a férfi, aki még 2017 júniusában megölt egy 56 éves görög turistát az egyik józsefvárosi hostelben, értesült a Bors.

A lap értesülései szerint a 27 éves kanadai férfi jelenleg a magyar barátnőjénél húzza meg magát. A bíróságon magyarul köszönte meg, hogy szabadon engedték.

A Bors azt írja, a bíróság többek között azzal indokolta a döntését, hogy a feltételezett elkövető szoros emberi kapcsolatokat alakított ki hazánkban, a párja pedig vállalta, hogy lakhat nála.

Az eleinte több millió forintos óvadék ellenében házi őrizetben lévő gyanúsított kezén először az előkészítő ülésen kattant a bilincs, miután a minősítést halált okozó testi sértésről emberölésre módosították. A korábban befizetett óvadék továbbra is letétben van.

Dr. Tran Dániel, az áldozat családjának ügyvédje azt mondta,

a szakértői vélemény alapján úgy gondoljuk, hogy a férfi egy védekezésre képtelen személyt, ráadásul különös kegyetlenséggel ölt meg. A földön feküdt az áldozat, amikor támadója megtaposta a fejét. A családot nagyon megrázta ez a döntés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik