Amikor Kiskunhalason kitört a pánik, mert a helyiek nem akarták, hogy legyen nyílt menekültszállás a városban, úgy jöttek a tizenéves ismerős lányok hozzám, hogy Irénke néni, meg fognak erőszakolni bennünket, félünk. Erre azt tudtam mondani, hogy már csak egyetlen fiatalember van a nyílt szállón, és biztos vagyok benne, hogy ő nem fog megerőszakolni titeket
– meséli Honti Irén kiskunhalasi evangélikus lelkész, aki a menekültválság kezdetétől látogatta a nyílt szállón lakó menekülteket. Amióta a kiskunhalasi menekültszállást megszüntették, a tompai tranzitzónába jár, hogy látogassa az ott hosszú idő óta kilátástalan helyzetben várakozó menedékkérőket.
164 zokni és fárszi Biblia
Decemberben 164-en voltak a tompai tranzitban, ezt onnan tudom, mert mindenkinek vittünk meleg zoknit. Akkor összeszámoltuk, és pontosan 164 pár kellett. A tranzitban kapnak ruhát is, kaját is, mi inkább egy kis plusz kedvességgel fordulunk feléjük. Ezzel egy kicsit emberibbé próbáljuk tenni a helyzetüket. Nagyon örülnek, ha a saját ízviláguknak megfelelően főzhetnek, ezért néha viszünk nekik paradicsompasztát, zöldségeket
– meséli Honti Irén. A tompai tranzitban csak néhány keresztény van, ám a lelkésznő elmondása szerint a menekültek vallási hovatartozástól függetlenül nagyon igénylik az emberi kapcsolatokat: hogy valaki meghallgassa őket, az ő történeteiket, mivel a bezártság rendkívül megterhelő számukra. Irén azonban nem csak hallgatja őket, úgy érzi, hogy evangéliumi küldetés a legelesettebbeket látogatni, a szeretetünkbe fogadni őket: „Jövevény voltam és befogadtatok, mondja Jézus. Ezt szeretném én is képviselni” – fogalmaz Irén.
A röszkei tranzitzónában több keresztény menekült van – főként kurdok és irániak –, mint Tompán, vallási hovatartozásuk azonban az ő ottani körülményeiken sem változtat. Ez egy, a röszkei tábort megjárt iráni keresztény menekült beszámolójából derül ki.
Úgy tartottak bennünket, mint az állatokat. Szögesdrót és kavics mindenütt, a konténerem ablakával szemben volt az őrállomás, ahonnan folyamatosan határrendészek figyeltek minket. A megérkezésem után négy hónapon keresztül mindegy egyes nap meglátogatott valaki, és megpróbált rábeszélni, hogy menjek vissza Szerbiába. Négy hónap után feladták
– meséli a harmincas éveiben járó Mehran, aki Iránból menekült el azért, mert édesapja, aki egy muszlim vallási közösség meghatározó szereplője, megtalálta nála a Bibliát, és ezért fizikailag is bántalmazta őt. Mivel Iránban börtönbüntetés, de akár halál is várhat arra, aki muszlimként tér át keresztény hitre, Mehran inkább a menekülést választotta.
A Bibliáját nem merte magával hozni, mert az iráni határon veszélybe került volna miatta. Kétéves ott tartózkodása alatt a szerbiai menekülttáborban kapta azt a fárszi (iráni nyelven írt) Bibliát, amit most is használ. Ennek az olvasgatása volt az egyetlen hasznos elfoglaltsága több mint egy éves röszkei tartózkodása során.
– teszi hozzá egy neve elhallgatását kérő keresztény segítő, aki fárszi imaalkalmakat szervez a Budapesten élő keresztény menekülteknek. Ez egy 10–15 fős lelkes kis csoport, kifejezettem muszlim országokból érkező keresztények számára, és semmilyen intézményes egyházhoz nem tartoznak. Így az iráni menekültek tulajdonképpen Budapesten is „földalatti” alkalmakra járnak.
A tranzitzóna belülről
A tranzitzónákban a mozgástér kisebb, mint a börtönökben előírt minimum Magyarországon. Erről Léderer András, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa tájékoztat. Elmondása szerint ötágyas fémkonténerek vesznek körül U alakban egy murvával felszórt udvart, körülötte szögesdrót. Ilyen szektorok követik egymást sorjában, az előttük húzódó szolgálati útra már senki nem mehet ki, csak a saját szektoruk udvarára. Az embereket egyrészt aszerint helyezik el a különböző szektorokban, hogy családosak, egyedülálló nők, kísérő nélküli kiskorúak vagy egyedülálló férfiak. Másfelől pedig aszerint, hogy menedékkérők, vagy már elutasították őket, ez esetben áthelyezik őket egy úgynevezett idegenrendészeti szektorba. Ezeknek csak az elnevezésük más, de ugyanúgy néznek ki.
A saját szektort kizárólag akkor lehet elhagyni, ha orvosi vizsgálatra hoznak ki valakit az egyik orvosi konténerbe, ha menekültügyi meghallgatása van, vagy ha a Helsinki Bizottság ügyvédjével találkoznak. A két tranzitzónát nemrég bővítették, kapacitásuk összesen 700 fő.
2018 júliusától kezdve már nemcsak menedékkérőket tartanak a tranzitzónában, hanem azokat is, akiknek elutasították a kérelmét, tehát az idegenrendészeti eljárásban lévőket is. A két eljárás között annyi a különbség, hogy a menekültügyi ellátásban mindenkinek jár étel, az idegenrendészetiben pedig csak a gyerekeknek, illetve a várandós és szoptató nőknek adnak enni. Mivel tavaly a kérelmek több mint 90 százalékát elutasították, egyre több az idegenrendészeti szektor.
A Szerbiába visszaküldött embereknek és családoknak teljesen reménytelen a helyzete.
Volt olyan ötfős család, ahol veszélyeztetett terhes volt az édesanya, és úgy tessékeltek át őket a határon, akaratuk ellenére, az éjszaka közepén. Ez egyrészt pénzbüntetéssel járhat a szerb törvények értelmében, másrészt kiutasítással Szerbiából, mert a szerbek egészen konkrétan közölték, nem hajlandóak őket visszavenni. Fizikailag tehát ott vannak egy olyan szálláson, ahol külföldieket helyeznek el, ez ugyan nem egy őrizet, hanem egy nyitott tábor, innen viszont nem tudnak bejutni a menekültügyi eljárásba, nem tudják beadni a kérelmüket, tehát nem dolgozhatnak. Ez egy ex lex állapot, teljesen reménytelen. Több ezren kerültek így Szerbiába az elmúlt években
– vázolja a helyzetet a Helsinki Bizottság munkatársa.
A szeretet nyelvét mindenki megérti
„A bicskei menekülttábor megszűnése, tehát 2016 decembere után felvettük a kapcsolatot azokkal, akik átkerültek Kiskunhalasra a nyílt táborba. 10–15 főt hoztunk ki, volt egy nagyon szép, meghitt találkozó velük a gyülekezetben. Együtt teáztunk, beszélgettünk, nagyon kedves és baráti hangulatú együttlét volt. Öten-hatan aztán minden vasárnap eljártak hozzánk a gyülekezetbe, ahol együtt maradtunk az istentisztelet után. Voltak nyelvi akadályok, de én úgy tapasztaltam, hogy a szeretet nyelve univerzális, azt mindenki megérti. És a telefonok fordítóprogramjai is sokat segítettek. Nagyon örültek, hogy van egy olyan hely, ahol – bár nem értik – mégis velünk együtt gyakorolhatják a hitüket. Ez egy nagyon szép időszak volt, 2016 decemberétől 2017 áprilisáig tartott” – emlékszik vissza Irén.
Akkor megszűnt a nyílt szálló Kiskunhalason, és elkezdődött a két tranzit kiépítése, majd az önkéntes munka a tranzitban, melyet Irén kezdetben a Baptista Szeretetszolgálat, most pedig a Református Menekültmisszió programjának keretében végez.
Kezdetben csak a gyerekekkel foglalkoztunk. Kézműves foglalkozást, zenei programot tartottunk nekik. Olykor 25–30-an is voltak ezeken az alkalmakon. Volt olyan, hogy két gyerek az ölemben, egy a nyakamban ült, és így nyomtuk a szintetizátort, a református lelkészkollégám pedig hegedült. Tartottunk kézműves foglalkozásokat, nyakláncokat készítettünk, nagyon sok mandalát, képet színeztünk. Szívesen jöttek a felnőttek is a foglalkozásokra, ők is szerettek színezni. Egy idő után személyes beszélgetések is kialakultak, mert igényelték, hogy elmondhassák a problémáikat, hogy felvegyék velünk a kapcsolatot. Igénylik, hogy valaki meghallgassa őket, hogy elfogadó, segítő szeretettel forduljon feléjük”
– számol be Irén a tranzitban végzett munkájáról.
Meglepő fordulatok
Annak ellenére, hogy megjárta és megszenvedte a röszkei tranzitot, Mehran mégis egyetért a magyar kormány menekültpolitikájával: „A saját biztonságom a legfontosabb. Hogy biztos egzisztenciám legyen, és ne törjenek az életemre csak azért, mert olvasom a Bibliát. Meg szeretném tanulni a nyelvet, elindítani a saját vállalkozásomat ebben az országban, mert itt minden nehézség ellenére biztonságban élhetek.
Két iráni keresztény menekült fiatalemberrel – Mehrannal és a 29 éves, szintén keresztény egyetemi hallgató tolmácsával, Behrouzzal – beszélgetve még egy érdekes szempont merül fel: őket – muszlim országból érkezve – egyáltalán nem érdeklik a keresztény felekezeti tagozódások, az intézményi vagy a liturgiai háttér. Úgy gondolják, hogy az ő életüket, döntéseiket, a másik emberhez való viszonyukat alapjaiban formálta át az, ahogy a Biblián keresztül megismerték Jézust, és ez a személyes hit az, ami számít, nem az, hogy intézményes egyházakhoz tartozzanak. Arról is beszámoltak, hogy a menekültügyi eljárás során komolyan levizsgáztatták őket teológiai és biblikus ismeretekből. Az, hogy végül megkapták a státuszt hazánkban, mindkettejük számára óriási siker.
Csak ne mondd el, hogy keresztény vagy
A terepen dolgozó szakemberek szerint nincsenek nagyobb arányban keresztények a hazánkban státuszt megszerző menekültek között, mint korábban. Kanizsai-Nagy Dóra, a menekültek integrációját segítő Kalunba Nonprofit Kft. alapítója (korábban a Református Menekültmisszió vezetője) arról tájékoztatott, hogy ügyfeleik a menekültstátuszt megszerző menekültek arányával összhangban nagyjából 95 százalékban muszlimok és 5 százalékban keresztények. Hasonló arányokról számol be Mészáros Attila, az Evangélikus Diakónia menekültprogramjának vezetője is, ám a hazánkban státuszt szerző menekültek felekezeti hovatartozásáról nem állnak rendelkezésre pontos adatok.
2008 óta látok ilyen határozatokat, azóta vagyok kapcsolatban menedékkérő emberekkel. Ez alapján az a benyomás erős bennem, hogy a kereszténységre való áttérés vagy a keresztényüldözés minimális esetben jön elő az oltalmazotti státuszt jóváhagyó vagy azt elutasító határozatokban
– mondja Kanizsai-Nagy Dóra, aki szerint a nyitottság a kereszténység felé elsősorban annak köszönhető, hogy a 2015-ös menekülthullám idején sok evangéliumi közösség szállt be új szereplőként a segítő munkába a menekültek útvonalán.
„Sok menekülttől hallottuk, irániaktól főleg, hogy már otthon is kíváncsiak voltak, és próbáltak eljutni titkos keresztény alkalmakra, de tudták, hogy túl veszélyes lenne nyíltan érdeklődni. Illetve az úton az a sok szeretet és segítség, amit keresztény segítőktől kaptak, nagy hatással volt mindenkire, sokan ezt az élményt említik az áttérésre való fő motivációként. Persze, lehetnek olyanok is, akik azt feltételezték, hogy a kereszténység vállalása halálos veszélyt jelent a származási országban, és erre hivatkozva elkerülhetik a visszaküldést, de én nem éreztem ezt ilyen számottevőnek. Már csak azért sem, mivel – fejti ki Kanizsai-Nagy Dóra.
Elmondása szerint a történelmi egyházak Nyugat-Európában komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a keresztelő előtt valódi felkészítést kapjanak a jelentkezők, ezzel biztosítva, hogy az őszintén áttérők valódi védelmet kaphassanak. „Az egyházak számos konferenciát, tréninget, továbbképzést szerveztek az áttérők keresztelési felkészítésének segítésére” – teszi hozzá a Kalunba alapítója.
Védőháló nélkül
Mészáros Attila szerint azon keveseket, akik megkapják az engedélyt arra, hogy Magyarországon tartózkodhassanak, a jelenlegi ellátórendszer vallási hovatartozástól függetlenül hagyja valódi segítség nélkül. Hiszen, ha valaki mégis kikerül a tranzitból, ugyanolyan méltatlan helyzetben találja magát, mint muszlim társai, mivel lakhatás és TAJ-szám híján sem megfelelő egészségügyi ellátást, sem egyéb támogatást nem kapnak a magyar államtól. Ezt a hiátust próbálja pótolni a Kalunbához hasonlóan az Evangélikus Diakónia szolgálatának lakhatási programja, amelyet már kizárólag külföldi egyházi forrásból finanszíroznak, főként német egyházmegyei és gyülekezeti alapítványok támogatásával.
Kanizsai-Nagy Dóra szerint ebben a számkivetett helyzetben kezdődhet a valós nemzetbiztonsági kockázat felépülése.
A menekültügyi eljárás egy komoly nemzetbiztonsági átvilágítást is jelent. Valós kockázatnak azt látom, hogy a pokolból menekülő emberek, akik az út során további horrort éltek át, megérkezve a biztonságos Európába, megvetést, haragot, és kitaszítottságot tapasztalnak. Sőt, mivel minden állami és EU által finanszírozott beilleszkedési támogatást visszavontak, az, akit védelmezettként befogadtunk, hirtelen akár hajléktalan is lehet
– fejti fel a szakember, aki arról is beszámol, hogy ezt a kockázatot jelenleg éppen azzal tudják felszámolni a klienseik esetében, hogy az óriási munkaerőhiány miatt „soha ilyen szépen nem futott még az integrációs munka. Pillanatok alatt találunk munkát bárkinek akár úgy is, hogy nem beszéli a nyelvet, ilyenkor a magyar nyelvi órákat a munkaideje utánra tesszük. Az én meglátásom szerint nem amiatt jelent valaki elsősorban nemzetbiztonsági kockázatot, hogy ki volt, mielőtt ide bejött, hanem amiatt, amit itt teszünk vagy nem teszünk vele azután, hogy megérkezett.”
Kiemelt kép: Csaba SEGESVARI / AFP
