Nagyvilág

Lelőtt menekültről készült videó jelent meg, a görög kormány cáfol

Tízezrek rekedtek a senki földjén a török-görög határon, miután Ankara úgy döntött, átengedi országa területén az Európába igyekvő szíriai menekülteket. Ma megtörtént az első tragédia – állítja a Cumhuriyet című török lap, a görög kormány viszont szerint viszont álhír terjed, a török propagandát emlegetik.

Péntek óta egyre feszültebb a helyzet a görög-török határon. Miután csütörtök este a török kormány bejelentette, hogy nem hajlandók tovább feltartóztatni a menekülteket, tízezrek indultak útnak Európa felé.

Ez lényegében azt jelenti, hogy a török hatóságok ingyenes buszokkal szállítják a menekülteket a görög határra az ország minden területéről, sőt mindenféle ellenőrzés nélkül tovább is engedik őket a senki földjére, onnan viszont nem tudnak tovább menni, mivel a görög hatóságok senkit nem engednek be, a törökök viszont már nem engedik vissza azt, akit egyszer kiengedtek, ennek következtében több tízezer menekült ragadt a határzónában. Péntek óta már nem először került sor kisebb összecsapásra a görög hatóságok és a menekültek között, a tegnapi nap folyamán több alkalommal is könnygázt vetettek be a határon átkelni próbáló tömeg ellen.

Hétfőn reggel ismét dulakodás alakult ki, amire válaszul a görög határőrök a levegőbe lőttek, ám – egyelőre tisztázatlan körülmények között – az egyik lövés a torkán talált el egy fiatal szíriai menekültet Ahmed Abu Amadit, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe – állítja a Cumhuriyet című török lap.

Görögország ugyan bejelentette, hogy nem enged be szárazföldi határátkelőhelyein menekülteket, Törökország továbbra is ingyenes buszokkal szállíttatja a menekülteket a török-görög határra, ahol már most is tarthatatlan a helyzet, és félő, hogy folytatódnak majd a hétfő reggelihez hasonló incidensek.

A BBC újságírója készített egy videót a helyszínen a lövést követően, ennek megtekintését csak erős idegzetű olvasóink számára javasoljuk.

Frissítünk!

Stelios Petsas, a görög kormány szóvivője a lelőtt menekültről szóló hírek megjelenését követően Twitteren azt írta: az incidensről készült videó álhír, így arra kérnek mindenkit, hogy kellő óvatossággal kezeljék a török propaganda híreit. A Reuters hírügynökség cikkében török forrásokra hivatkozva szintén arról ír, hogy meghalt egy menekült a török-görög határnál, egy szemtanú szerint az incidens a határtól negyven méterre történt.

Kiemelt kép: Gokhan Balci/Anadolu Agency via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik