Tudomány

Úgy csámcsog ez a varangy a mérgező skorpión, mintha nem lenne holnap

2018-ban járta be a világsajtót, hogy Brazíliában egyre csak nő a sárga skorpió csípése által okozott halálesetek száma. A Tityus serrulatus halálos csípésű brazil skorpiófajta hagyományos, szavannai életmódját elhagyva alkalmazkodott a városi léthez, csatornákban, a szemétben is eléldegél.

2013-ban 70, 2017-ben pedig már 184 halálozást regisztráltak az egészségügyi rendszerben.

Annak ellenére, hogy általában a varangyok sem tartoznak az ember kedvenc állatai közé, mégis, a Rhinella icterica varangyot azért Brazíliában biztosan szeretik: simán megeszi ugyanis a mérgező sárga skorpiót is, méghozzá a legkisebb kellemetlenség nélkül. Az alábbi videón egy ilyen varangy látható, ahogy jóízűen falatozik az emberek számára halálos mérgű állatból.

Arra egyébként, hogy ezek a varangyok mennyire ellenállóak a skorpióméregre, kutatás is született: megfigyelték, hogyan eszik meg őket, és észrevették, hogy hiába csípi meg a skorpió a varangyot, annak meg sem kottyan a méreg, ráadásul utána még a desszertként felkínált csótányt is elfogyasztotta. Amikor tíz skorpiócsípésnek megfelelő méregmennyiséget injekcióztak a kétéltűbe, szintén nem reagált, pedig

ennyi már halálos egy egérre nézve, és az emberekre is nagyon veszélyes.

A varangyoknak, úgy tűnik, a mérges skorpiók csak egyszerű csemegék, ezért Brazíliában lehet, hogy jobban teszik, ha megbarátkoznak ezekkel a kétéltűekkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik