Közélet

Orbán beárazhatná, mennyit ér egy diploma

Az LMP bevezetné a diplomás bérminimumot.

A diplomások megbecsülése érdekében diplomás bérminimum bevezetését szorgalmazza az LMP, írta az MTI. Hohn Krisztina azt mondta, ennek összegét a törvénymódosító javaslatban nem határozzák meg,

a feladatot a kormányra bíznák, így kiderülne, mennyit ér számára egy diploma.

A képviselő ugyanakkor jelezte, az LMP elképzelhetőnek tartana akkora különbséget a garantált bérminimumhoz képest, mint amekkora arányaiban a minimálbér és a garantált bérminimum között van.

Az ellenzéki politikus bírálta a kormány Szakképzés 4.0 stratégiáját. Szerinte idén sokaknak volt  „lutri” a középiskolai jelentkezés, hiszen nincs elég információ a szakképzésben várható változásokról.

2020 elején az új szakképzési törvény és az új Nemzeti alaptanterv együttes erővel vési kőbe a szegregáció, a társadalmi különbségek és az összeszerelő üzem politikájának fogalmait.

Hohn Krisztina bírálta azt is, hogy kevés az idő a felkészülésre, és az új rendszer nem az életre, nem a hosszú távú alkalmazkodásra készíti fel a fiatalokat, csak rövidtávú munkaerőpiaci igényeket elégít ki. A politikus kiszámítható előmeneteli rendszert sürgetett a szakképzésben dolgozóknak, szorgalmazta, ezen pedagógusok ismét közalkalmazottként dolgozhassanak.

Messzebb van a pedagógus átlagfizetés a diplomás átlagfizetéstől, mint 2010-ben
Pedig az oktatás minőségét hosszú távon a pedagógus bérek határozzák meg.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik