Belföld

A nemzeti konzultáció kérdése lesz, hogy igazságos-e a független bíróság által a gyöngyöspatai romáknak megítélt kártérítés

Hamarosan indul a kormány újabb nemzeti konzultációja, amelynek néhány kérdését már nyilvánosággra hozták. Mint az várható volt, a konzultáció témája lesz a bíróság által gyöngyöspatai romák számára megítélt kártérítés ügye is. Ennek előzménye, hogy az államnak 100 millió forintot kell kifizetnie több mint hatvan egykori gyöngyöspatai roma diáknak, akiket szegregáltan oktattak. A jogerős ítélettel szemben az állam fellebbezett, így a végső szót a Kúria mondhatja majd ki.

Az ügyben már az évindító sajtótájékoztatóján kifejtette vélemémyént Orbán Viktor miniszterelnök, aki a kártérítést munka nélkül szerzett pénznek nevezte, amit szerinte nem lehet kifizteni. Később az állami rádiónak adott interjújában már egyenesen ki is mondta, hogy

mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk.

Szombaton egy Facebook-videóban Horváth László, a Fidesz országgyűlési képviselője ismertette, hogy milyen kérdéseket terveznek feltenni a gyöngyöspatai kártérítéssel összefüggésben.

  • Az egyik kérdés arra vonatkozik majd, hogy a lakosság szerint igazságos-e az a kártérítés, amit egy független bíróság állapított meg ítéletében?
  • A másik kérdése pedig, ha a végül a Kúria is megítéli a kártérítést, akkor miként teljesítsék azt?

A kormány álláspontja az ügyben az, hogy oktatási, képzési programok biztosításával tennének eleget az ítéletnek.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik