Tovább zajlik a kardoskodás a Normafa természetesen Facebook-oldalt készítők és a 12. kerületi önkormányzat között a Normafánál tervezett parkoló, pontosabban a fakivágások miatt.
Pár napja az említett FB-oldal számolt be arról, hogy szerinte engedély nélkül vágták ki a fákat a Normafára tervezett parkoló területén. Az önkormányzat ezt tagadta, azt írták rá egy napra, hogy a sajtóban több helyen 60 fa engedély nélküli kivágásával vádolták meg a Hegyvidéki Önkormányzatot. Ezzel szemben az igazság az, hogy a területen csak a jogszabályokat betartva, engedélyek szerint, a bíróság rendelkezéseit tiszteletben tartva folytattuk és folytatjuk a parkoló kialakítását.
Ma újabb felvonásához érkezett a csörte. A már említett Facebook-oldal azt írja, hogy „a 220 fa kivágását engedélyező határozatot a Védegylet Egyesület a törvényes határidőn belül megtámadta. A kereset alapján a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2020. január 10-én kelt döntésével a bíróság az ügy elbírálásáig megtiltotta a fák kivágását. A bíróság végzését az Önkormányzat még aznap megkapta”.
Január 13-i bejegyzésünkben már közreadtunk egy képet, mely mutatja, hogy a munkák akkor még nem kezdődtek meg, ennek alapján sajnos azt kell megállapítanunk, hogy az Önkormányzat valótlanságot állít. Ha megnézitek a kivágott fákról készült képeket, ugyancsak valótlannak bizonyul az az állítás is, hogy „tavaly év végén, jogerős engedély birtokában javarészt elszáradt és beteg fákat” vágtak ki.
A Normafa természetesen FB-oldal teljes posztja:
A napokban írtunk arról, hogy a Konkoly-Thege útra tervezett parkoló területén a bírósági tiltás ellenére vágtak ki…
Közzétette: Normafa – természetesen – 2020. február 21., péntek