Sport

35 év után lehet egyszerre két magyar teniszező a legjobb százban

Balázs Attila szerencsés vesztesként főtáblára kerülve bravúrral 6:4, 6:3-ra legyőzte kedden az uruguayi Pablo Cuevast (46.). Pedig nem volt könnyű dolga, mivel betegen kellett pályára lépnie.

A második verseny, Buenos Aires után lebetegedtem, torokgyulladás miatt két-három napig nem is edzettem, és elég erőtlenül érkeztem ide, Rióba. A főtáblára jutásért iszonyúan rossz napot fogtam ki, akkor csengett le a betegség, ráadásul az ellenfelem nagyon jól játszott. Szerencsére mégis feljutottam a selejtezőből, és jól jött, hogy nem hétfőn kellett játszani, kedden pedig már tudtam élni a lehetőségeimmel

– mondta az MTI-nek Balázs Attila.

A 31 éves teniszező a Cuevas elleni meccsről elmondta, végig kiegyensúlyozottan tartotta a szerváját, és színvonalas csatában verte meg az uruguayit, aki salakon a világ egyik legjobbjának számít. A magyar szövetség tájékoztatása alapján az élő világranglista szerint Balázs Attila pillanatnyilag a 100. helyen áll. Ezt az álomhatárt az elmúlt harminc évben a magyar férfi teniszezők közül Noszály Sándornak, Sávolt Attilának, valamint Fucsovics Mártonnak sikerült elérnie.

Arra viszont legutóbb 1982 és 1985 között volt példa, hogy egyszerre két magyar is a legjobb száz között legyen, akkor a 12. helyig jutó Taróczy Balázs, illetve az 1984. júliusának végén karriercsúcsot beállító (53.) Kuhárszky Zoltán jutott ilyen messzire.

Ugyanerre nyílt esélye a Fucsovics, Balázs kettősnek.

Az MTK játékosa a nyolcaddöntőben a 88. helyen álló brazil Thiago Monteiróval találkozik, aki kedden a negyedik kiemelt argentin Guido Pellát (26.) búcsúztatta. A meccs magyar idő szerint 23 óra körül kezdődik.

Kiemelt kép: Denis LOVROVIC / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik