Két év után szakított nemrég Al Pacino és a Nancy ül a fűben című sorozatból ismert izraeli színésznő, Meital Dohan. Pacino jelenleg 79 éves, míg Dohan 40, vagyis 39 év különbség volt köztük, az Israel’s La’Isha magazinnak nyilatkozva pedig elmondta utóbbi, hogy ez volt a kapcsolatuk veszte.
A kórkülönbség nehézzé tette, igen. Próbáltam tagadni, de hogy őszinte legyek, ő egy idős ember. Szóval bármennyire is szeretem, egyszerűen nem működött.
Az interjúban kérdezték arról is, hogy a gazdag színész mennyit költött rá, ha nem is expliciten, de finoman azt kérdezve, hogy a pénzéért volt-e vele. De Dohan elmondta, hogy Pacino alapjáraton nem egy meggondolatlanul költekező ember finoman szólva se.
Hogyan mondjam el udvariasan, hogy nem szeret pénzt költeni? Csak virágot vett nekem valaha.
Kiemelt kép: Albert L. Ortega/Getty Images