Belföld

Demeter Szilárd bocsánatot kért, amiért a németek kiirtásával viccelődtek egy hozzá köthető műsorban

Azóta is folytatták az állami pénzből készülő műsor szereplői a „humorizálást".

Közel egy hónappal azt követően, hogy a Magyar Hang megírta, hogy a németek kiirtásán viccelődtek az állami pénzből fenntartott Petőfi Irodalmi Ügynökség műsorában, az ügynökség vezetője, Demeter Szilárd bocsánatot kért a magyarországi németségtől – írta meg a lap.

A magyarországi németek elhurcolásának emléknapján, január 19-én műsorba került adásban többek között az hangzott el, hogy

ha nem öltél meg legalább egy németet, már elvesztegetted azt a napot.

Demeter Szilárd bocsánatkérését Ritter Imrének, az Országgyűlés német nemzetiségi képviselőjének címezte és abban a műsorban elhangzottak miatt bocsánatot kért a hazai kisebbségtől.

Ritter napirend előtti felszólalásában számolt be hétfőn a bocsánatkérésről, arra válaszul pedig azt mondta Soltész Miklós nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár  hogy a műsort készítőket képviselve Demeter Szilárd „késve, de megkövette” a németséget.

Az immár külön Youtube-csatornára feltöltött műsor második adásában is elhangoztak azonban olyan mondatok, amelyek nehezen férhetnének bele bármilyen műsorba. Például azt fejtegették az állami pénzből készülő adásban, hogy

kétfajta ártatlan német van: aki parancsot adott, meg aki meghúzta a ravaszt.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik