Belföld

A Fidesz korábbi polgármestere szerint semmi gond azzal, hogy saját kerületétől bérelt lakást igen jó áron

Orvostanhallgatók elől szerezte meg az olcsó bérlakást az I. kerület volt polgármestere – írtuk meg ma hvg.hu nyomán Nagy Gábor Tamás, korábbi I. kerületi, fideszes polgármester történetét. Munkahelyéhez közeli, nyugodt otthont szeretne, és jövedelméből ki is tudja fizetni a „piaci lakbért” – erre hivatkozott Budavár volt fideszes polgármestere, Nagy Gábor Tamás, amikor saját önkormányzatától kért exkluzív bérlakást.

2016-ban a Magyar Nemzet írta meg, hogy saját önkormányzatától vett bérbe egy patinás műemléklakást Nagy Gábor Tamás, és a 71 négyzetméteres, Táncsics Mihály utca 23.-ban található ingatlanért mindössze havi 81 ezer forintot fizet. A hvg.hu kikérte a lakásbérlet minden iratát, így kiderült, hogy az eredeti, 2013-as lakásbérleti szerződés alapján a korábban megjelent összeg nem pontos: bár a polgármester valóban 81 203 forintot fizet, de ez nem a bérleti díj, hanem ebben már benne van a víz, illetve csatorna, valamint a szemétszállítás díja.

 

Az eset kapcsán az RTL Klub megkereste a volt polgármestert, aki minimális különbséggel ajánlott többet a másik pályázónál, egy fiatal orvostanhallgatónál, aki szintén orvosin tanuló menyasszonyával, a „közös életük megkezdéséhez” szerették volna megkapni a bérlakást. Az ő ajánlatukra mindössze 3300 forinttal ígért rá Nagy Gábor Tamás, aki maga jegyezte azt az előterjesztést, amelyben pályázatra kiírt, későbbi lakásának „induló bérleti díját” havi 50 ezer forint plusz áfában, vagyis 63 500 forintban határozták meg.

Nagy Gábor Tamás ezt mondta végül a csatornának:

nem tartja méltánytalannak, hogy a kerülettől bérelt lakást, miközben polgármester volt, és szeretne a jövőben is ott lakni, ezért kérni fogja a szerződés meghosszabbítását.

Kiemelt kép: Nagy Gábor Tamás jelenlegi polgármester, az I. kerület Fidesz-KDNP-s polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón mutatja be választási programját Budapesten, a Budavári Fidesz-irodában 2019. szeptember 12-én. A Fidesz-KDNP választási programja az I. kerületben eredményeken és konkrét terveken alapul – jelentette ki Nagy Gábor Tamás. MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik