Belföld

Bayer Zsolt üzen az új NAT ellen tiltakozó „pájdágógosznak”

A publicista arra figyelmeztet, érveik alapján, Kosztolányit sem taníthatnák.

Bayer Zsolt – eredeti szakmájához visszatérve – leckét ad magyar és világirodalomból, történelemből a Nemzeti alaptanterv (NAT) módosítása ellen tiltakozó pedagógusoknak. A Magyar Nemzetben emlékezteti a Wass Albertet, Herczeg Ferencet és Nyírő Józsefet lenácizókat, hogy vékony jégre tévedtek.

»Nem tanítok fasiszta írót!« – tartja maga elé büszkén táblácskáját a »pájdágógosz néni«. Nem is kell, te szerencsétlen! Neked diákokat kell tanítanod. Amúgy vékony jégen jársz.

A jég pedig azért vékony, mert a Mussolinit csodáló, a Nyugatot többször „zsidó pártszövetkezetnek” minősítő Kosztolányi Dezsőtől is bőven idézhetőek olyan sorok, amelyek alapján a „pájdágógosz nénik” nem taníthatnák a tudni vágyó ifjaknak. Az irodalmi teljesítmény kapcsán a publicista világirodalmi példákat is hoz antiszemita, náciknak behódoló, nácik által ünnepelt írókra, Nobel-díjasra is. (Kertész Imre kihagyására a NAT-ből ugyanakkor nem tér ki.)

A rögtönzött okítás után pedig felteszi a kérdést:

olvasott a »pájdágógosz néni« valaha egyetlen sort a »fasiszta« íróktól, Nyírőtől, Wasstól, Herczegtől? Vagy csak felböfögni tetszik a libsi kánont?

NAT 2020 – NEM! Petíciót indítottak  
A Magyartanárok Egyesületéhez, a Szépírók Társasága mellett több ezren csatlakoztak egyetlen nap alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik