Tech

Idegeneknek küldhette szét videóit a Google

Korábban már mi is bemutattuk olvasóinknak a Google Takeout nevű szolgáltatást, amivel egy csomagolt fájl formájában letölthetjük az összes olyan adatot, amit Google tárol rólunk. Az eszköz előnye, hogy többek közt a Google Fotókba feltöltött képek is egy gombnyomással lementhetők, nem kell azokat külön-külön letöltögetni. A keresőóriás a napokban viszont szomorú hírt közölt azokkal, akik korábban már használták a funkciót. Tavaly november 21-25 közt a Google Fotókban feltárt komoly technikai hiba miatt

a letöltők mások archivált videóit kaphatták meg,

ami természetesen azzal járt, hogy az ő felvételeik is másoknál landolhattak.

A cég közleménye szerint „egy vagy több videót” érinthetett fiókonként a probléma, míg egyeseknél egyszerűen csak nem lehetett befejezni a töltési folyamatot. A bug a fotókat nem, kizárólag a videókat érintette, és mindössze a Takeout használóinak 0,01 százaléka tapasztalhatta. A tájékoztatás szerint a Google azóta kijavította a súlyos hibát, az érintettektől e-mailben kértek elnézést.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik