Belföld

Meghalt Nagy Szilvia, a Budapest Pride-ot szervező alapítvány elnöke

Meghalt Nagy Szilvia, a Budapest Pride felvonulást és fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke, a magyar LMBTQ-közösség meghatározó alakja.

Nagy Szilvia 1977-ben Miskolcon született, amerikanisztika szakos bölcsészként végzett az ELTE-n, majd honlapkészítőként, grafikusként és dj-ként dolgozott. Az Egyesült Államokban szerzett közösségszervezői képesítést. 1999-ben a Flamingó kör (a mai Szimpozion Klub elődje) egyik alapítója és vezetője lett, 2003-tól pedig az Ösztrosokk leszbikus bulisorozat alapítója, szervezője.

2007-től volt a Budapest Pride szervezője, először a Budapest Pride Filmfesztiválon dolgozott, 2013-től a Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke volt. 2013-ban szervezőtársaival megírták a Budapest Pride manifesztóját, és lefektették az alapjait annak a feminista és antirasszista elveken alapuló, bázisdemokratikusan működő szervezetnek, amit ma is Budapest Pride-ként ismerünk – írja a szervezet honlapja. 2016-ban az LMBTQ közösségért végzett kiemelkedő munkájáért elnyerte a Háttér-díjat, 2019-ben pedig a LIFT-díjat.

2016-ban diagnosztizálták rákkal, a 2019-es Budapest Pride Megnyitóján a nagyközönség előtt beszélt a betegségéről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik