Tudomány

Nem büntetni kell a rosszul teljesítő diákokat

A dicséret jobb viselkedésre, nagyobb figyelemre ösztönzi a diákokat, mint a büntetés – idéz egy új amerikai kutatást az MTI.

A kutatók három évet töltöttek 2536 diák osztálytermi viselkedésének megfigyelésével Amerika-szerte. A gyerekek életkora az óvodástól 12 éves korig terjedt. Az Educational Psychology folyóiratban publikált tanulmány szerint a gyerekek 20-30 százalékkal jobban figyeltek az órán, ha a tanárok többször dicsérték, mint szidták őket.

A Paul Caldarella által jegyzett tanulmányon dolgozó kutatócsoport Missouri, Tennessee és Utah államban 19 általános iskolában ült be 151 osztályba. Az osztályok felében a tanárok a CW-FIT elnevezésű viselkedésfejlesztési programban dolgoztak. A programban a diákoknak elmondják, hogy milyen viselkedést várnak el tőlük az órákon, és ha eszerint dolgoznak, jutalmazzák őket. A többi osztályban a tanárok a megszokott eszközökkel fegyelmezték a gyerekeket.

A kutatás megállapította, hogy a dicséret és a megrovás aránya összefüggésben áll a diákok órai koncentrációjával.

Más szavakkal: a tanár minél többször dicsérte és minél kevesebbszer szidta a gyerekeket, annál jobban figyeltek rá vagy dolgoztak a feladataikon – ismertette az eurekalert.org tudományos portál.

A dicsérettel ösztönzött diákok 20-30 százalékkal jobban viselkedtek és dolgoztak az órákon, mint azok, akiknek a legkevesebb dicséretben volt részük a szidásokkal szemben. Ezt az összefüggést mindkét vizsgált osztálycsoportban megfigyelték.

„Sajnos korábbi kutatásokból kiderült, hogy a tanárok gyakran hajlanak arra, hogy a rossz viselkedésért megszidják a gyerekeket, és ez többször fordul elő, mint hogy megdicsérnék őket a jó viselkedésért, ami aztán rossz hatással van az osztály és az egyes diákok viselkedésére” – magyarázta Caldarella, a Brigham Young Egyetem kutatója.

„A dicséret a tanár egyik visszajelzése, és a diákoknak szükségük van erre, hogy megértsék, milyen viselkedést várnak tőlük és milyen viselkedést jutalmaz a tanár” – fűzte hozzá.

Kép: iStock

A kutatás szerint a diákok feladataikra koncentráló viselkedése akkor is elérte a 60 százalékot, ha a dicséret és a szidás aránya egyforma volt. És ha az arány eltolódott, és a gyerekek dupla annyi dicséretet kaptak, mint szidást, még jobban alakult a helyzet az osztályban.

A tanulmány hangsúlyozza, hogy a dicséret hatékony eszköz a tanár arzenáljában, arra ösztönzi a gyerekeket, hogy jobban dolgozzanak, különösen azokat, akik tanulási nehézséggel küzdenek vagy gyakran rendetlenkednek órán.

Korábbi tanulmányok azt is igazolták, hogy összefügg a gyerekek órán eltöltött ideje a tanulásban nyújtott előmenetelükkel. Ez alapján a dicséret a tanulást is segíti, és azt is, hogy a diákok jobb eredményeket érjenek el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik