Élet-Stílus

Ő Miss Belgium, aki szabadidejében pilóta

Talán nem is gondolnánk, de van a pilótaságban és a szépségkirálynőségben közös.

Angeline Flor Pua az első filippínó, sőt, ázsiai származású nő, aki Belgiumban megnyerte a Miss Universe belga részét. 12 éves kora óta jár szépségversenyekre, korábban volt már Miss Philippines Europe, Miss Antwerp is, most 24 éves, tehát van már jártassága az ilyenekben.

Ugyanakkor volt egy nagy álma, hogy a repüléssel foglalkozhasson. És ez meg is valósult, kereskedelmi pilóta engedélye van, kikapcsolódásként, szabadidejében szokott repülőgépeket irányítani.

https://www.instagram.com/p/B5XVuxwnx66/

Flor Pua szerint a két dolog egyáltalán nem áll olyan távol egymástól, legalábbis két dolog közös bennünk neki: az egyik, hogy mindkettőben érte hátrányos megkülönböztetés, a szépségkirálynőként származása miatt, pilótaként meg mert nő. A másik,

mindig felkészültnek kell lenned a váratlan helyzetekre

– nyilatkozta az Insidernek. A lapnak arról is mesélt, hogy azért a pilótasághoz rengeteget kellett tanulnia, ráadásul a képzések igen komoly anyagi befektetést is igényeltek. Na meg időt, négy év alatt szerezte meg az engedélyeket. 2018-ban jött ez neki össze, de azóta meg repülni nincs nagyon ideje a szépségverseny miatt.

De az nem csak annyi, hogy kimész a kifutóra és gyalogolsz egy kört? Nem, mondja Flor Pua, professzionálisan kell az ilyenekre felkészülni, nem csak az a fontos, hogy a kifutón hogy jelensz meg, és hogy mész rajta végig, hanem „személyiség tréningeket” is vett, hogy javítson a bemutatkozásán, hatékonyabban kommunikáljon és jobb legyen a kiállása. Ugyanakkor a legtöbb időt a ruhái kitalálása, kiválasztása előkészítése veszi igénybe.

https://www.instagram.com/p/B55sk9anjkb/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik