Sport

Hemzsegni fog a sztárcsapatoktól a Tour de Hongrie

Negyedik World Tour-csapatként a holland Jumbo-Visma részvétele is biztossá vált az idei Tour de Hongrie-n. A szervezők tájékoztatása alapján a Jumbo-Visma aktuális keretének legnagyobb sztárja, a szlovén Primoz Roglic – aki 2019-ben megnyerte a Vueltát, míg a Girón harmadik lett – idén a Tour de France-ra összpontosít, és biztosan nem vesz részt a magyar viadalon. A csapat névsora csak a tavaszi versenyek során alakul majd ki, de

az már most szinte biztosnak mondható, hogy indul a holland Taco van der Hoorn, valamint az egyik legnagyobb reménységnek tartott norvég Tobias Foss.

Az ötnapos magyar körversenyen május 13. és 17. között minden eddiginél erősebb mezőny vesz részt, mivel a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d’Italia első három szakaszát.

A Tour de Hongrie-n így már tíz csapat indulása biztos. A Jumbo-Visma előtt a World Tour-istállók közül bejelentették az Asztana, a Trek-Segafredo, illetve a Mitchelton-SCOTT részvételét. A prokontinentális szintű csapatok közül ott lesz a mezőnyben a Kusztor Pétert is foglalkoztató amerikai Novo Nordisk, az Androni Giocattoli-Sidermeca, a dán Riwal Readynez, valamit az orosz Gazprom-RusVelo és a székely Team Novák is. Biztosan indul a 41. Tour de Hongrie-n Alberto Contador kontinentális csapata, a Kometa-Xstra is, amelynek két magyar kerékpárosa van: a tavalyi összetett másodikja, Dina Márton, illetve Fetter Erik.

A szervezők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a magyar körverseny 2021-ben kerüljön be a Pro Series nevű sorozatba. Ennek feltételei közül az egyik az, hogy legalább 14 World Tour vagy prokontinentális besorolású együttesnek kell részt vennie az idei Tour de Hongrie-n. A nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában szereplő, 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 20 csapat 140 versenyzője áll majd rajthoz.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik