Sport

Villámgyorsan felépített csodacsapat ellen kellene nyerni a kézi-Eb-n

Az Európa-bajnokság egyik nagy meglepetését a portugál férfi kézilabda-válogatott felbukkanása jelentette. Ha gyors közvélemény-kutatást rendeznénk az utca sportkedvelő népe között, biztosan akadna olyan, aki azt állítaná, egy Eb-újoncról van szó. Pedig nem. Futballhasonlattal élve inkább azt mondanánk, olyan, mint Skócia: akadt a múltban klubsikere, részt vett egy-két világversenyen, de semmi több. Egészen mostanáig.

A portugál férfiklubok közül a legmagasabbra a Braga jutott, amely 1993-1994-ben BEK-döntős volt. Persze egy másik dimenzióban, hiszen a jelenkor sztárklubjai nélkül elég volt kivernie a belga és az izraeli bajnokot, majd megelőzni a csoportkörben a francia USAM Nimes, a norvég Sandefjord és a horvát Badel Zagreb csapatát. A döntőben aztán a Teka Santander elleni hazai 22-22-es döntetlent egy spanyolországi 23-21-es vereség követte.

Ismét cserélt a magyar kéziválogatott az Eb-n
Bartók Donát másodszor is lehetőséghez jut.

1994. június 3-12-e között meglepetésre Portugália rendezte az első férfi Európa-bajnokságot. A válogatottnak sok öröme nem volt, csoportbeli öt mérkőzését mind elveszítette, a legszorosabb csatát a magyarok ellen vívta, csupán 19-18-ra kapott ki. A Kaló Sándor irányította csapatban pályára lépett a Sport Tv szakkommentátora, Borsos Attila, illetve a jelenlegi szövetségi kapitány, Gulyás István is, utóbbi két góllal járult hozzá a sikerhez.

Portugália 2000-ben a 7., 2002-ben a 9. lett, míg 2004-ben és 2006-ban nyeretlenül zárt az Eb-n, míg eddigi három vb-részvétele közül a legjobban a 2003-as, szintén hazai tornán teljesített, amikor a 12. lett – azóta ki sem jutottak.

Európa-bajnokságokon sem jártak sűrűbben, 2006 után nem sikerült megugrani a selejtezős akadályt. Egy-egy részsikert azért fel tudtak mutatni, legyőzték a lengyeleket, szlovéneket, sőt a 2016-os kvalifikációban kétszer is nagyon megszorongatták a Talant Dujshebaev vezette magyarokat: 2014. október 29-én, Miskolcon 31-30-ra, 2015. június 10-én, Santo Tirsóban 26-25-re kaptak csak ki.

A nagy áttörést a mostani Eb selejtezője hozta meg, a leghangosabb siker a tavaly áprilisi, Franciaország elleni 33-27-es győzelem volt. Ugyan a visszavágón kikapott Portugália, összesen 9 pontot gyűjtve kiharcolta az Európa-bajnoki szereplést.

Készültek a meglepetésre

Az Eb-sorsolás után nem sok esélyt adtak a csapatnak, hiszen egy csoportba került a kétszeres olimpiai, hatszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok Franciaországgal és a legutóbbi vébén ezüstérmes Norvégiával is. Nem véletlenül írta azt a Publico, hogy a válogatottnak tökéletességre van szüksége ahhoz, hogy túlélje az Európa-bajnokságot.

Csak tökéletes teljesítménnyel juthatunk tovább a csoportból, Norvégia és Franciaország legyőzése impozáns tett lenne, de lehetséges

– mondta a torna előtt Paulo Pereira szövetségi kapitány.

„Először is örülnünk kell, hogy kijutottunk. De azt se felejtsük, hogy a portugál kézilabda sokat fejlődött és komoly pozitív energiával rendelkezik. A klubok egyre többet fektetnek bele, és ez érezhető. Portugáliának megvan a fegyvere, és tudja, mit kell tennie, hogy meglepetést okozzon” – nyilatkozta a 40 éves kapus, Hugo Figueira, aki jelenleg a luxemburgi HB Esch játékosa.

Mintha a jós szólt volna belőle, a csapat nyitásként 28-25-re verte a franciákat, majd 27-24-re a bosnyákokat, és az is belefért, hogy simán, 34-28-ra kikapjon a norvégoktól. A középdöntőben aztán nagyon elkalapálta a svédeket (35-25), viszont meglepetésre kikapott 28-25-re Izlandtól, majd kedden elbukott Szlovénia ellen is (24-29).

De mi a titok? Van egyáltalán?

Abban van igazság, amit Figueira mondott a komoly befektetésekről, hiszen az utóbbi években mindig akadt portugál klub a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben, tavaly a Sporting lett az első, amely tovább is jutott, és a nyolcaddöntőben éppen a Veszprémmel szemben maradt alul.

Ennek eredményeként a 2019-2020-as idényben két portugál csapat is ott van a BL-ben, a Porto már legyőzte a Kielt, a Kielcét és Montpelliert, míg a gyengébb ágon, a C csoportban lévő Sporting a playoffot jelentő második helyen áll.

De tavaly a Porto bejutott az EHF-kupa négyes döntőjébe, a Madeira a Challenge-kupa döntőjébe, és olyan kézis nagyságok szerződtek a portugál bajnokságba, mint a dán Rene Toft Hansen, a szerb Petar Djordjic vagy a Nantes-ot BL-döntőbe vezető edző, Thierry Anti.

Az iskolák lettek a legfőbb partnerek

A Tv2.dk megszólaltatta Lars Walthert, a Ribe-Esbjerg 54 éves edzőjét, aki jól ismeri ma helyi körülményeket, hiszen játékosként a Sportingban és a Marítimóban is szerepelt, edzőként pedig 2017-18-ban az FC Porto kézilabdacsapatát vezette.

Portugáliában a kézilabda jelen van az iskolákban, a játékosokat abban a korban választják ki. Itt már látszik, kiben van potenciál, kire lehet építeni

– idézi Walthert a daniasport.hu.

Annak idején az Európa Kézilabda Szövetség honlapja is megírta, hogy a portugál szövetség 2012-ben életre hívta az „Andebol 4 Kids” programot. A projekt célja a gyermekek fejlődésének és társadalmi integrációjának előmozdítása a sporton keresztül. Az első két évben 78 kézilabdatornára került sor, amelyen 17 ezer, 6–12 éves gyerek vett részt.

A program eredményeként csak 2014-ben 25 új klub alakult, a szövetség pedig fontos partnerségeket alakított ki a helyi iskolákkal annak érdekében, hogy a kezdeményezés folytatódhasson a jövőben.

Kuba, Brazília, Zöld-foki szigetek

De Portugália a honosítást sem veti meg, a jelenlegi keretben három olyan játékos is akad, aki Kubában született: a kapus Alfredo Quintana és a két beállós, Daymaro Salina, illetve Alexis Borges. De ez még csak a jéghegy csúcsa.

Alfredo Quintana, a portugálok kubai születésű kapusa (Fotó: Johan NILSSON / TT NEWS AGENCY / AFP

„Rengeteg 15-16 éves játékos érkezik Kubából, Brazíliából és a Zöld-foki szigetekről. Hosszú távú szerződéseket kötnek velük és megpróbálják továbbfejleszteni őket. A nagy válogatás eredményeként csak a legtehetségesebb húsz százalék marad, de az biztos, hogy hatalmas készlet van még a hátországban” – mesélte Walther.

Így vagy úgy, az utánpótlás számszerűleg biztosított, és hogy minőségi munka folyik, arra bizonyíték, hogy a 2018-as U20-as Európa-bajnokságon, majd a 2019-es U20-as világbajnokságon is elődöntős volt a válogatott.

Walther azt is elmondta, a kézilabda száz százalékban függ a futballtól. Olyannyira, hogy a három nagy klub, az FC Porto, a Sporting és a Benfica mindkét sportágban a legjobbnak számít, és a kézilabdázóknak nem is kell támogatókat keresniük, hiszen még a mezszponzorok is ugyanazok.

Amikor edzőként dolgoztam Portóban, a klubnak volt a fő keretén kívül 17-18 olyan szerződéses játékosa, akik Portugália határain kívül játszottak. Például a francia bajnokságban, vagy kisebb hazai klubokban. Ez egy olyan gondolat, amelyet a futball világából vettek át: a kéziseket kölcsönadják a fejlődésük érdekében

– mondta Lars Walther.

Portói svéd hatás

Egy kis matek

Amennyiben a magyar válogatott legyőzi Portugáliát és Szlovénia nem szerez pontot a norvégoktól, bejut az Európa-bajnokság elődöntőjébe: Pontszerzés esetén a magyar csapat kiharcolja az olimpiai selejtezőn való részvételt és játszhat az Európa-bajnokság 5. helyéért. De akkor is meglehet a selejtező, ha maximum négy góllal kikap Portugáliától, de Izland legyőzi Svédországot. A legjobb négy mezőnyéből három válogatott már ismert: Norvégia, Horvátország és a címvédő Spanyolország biztosan ott lesz az éremcsatákban. A negyedik csapat Magyarország vagy Szlovénia lehet.

De érte svéd hatás is a sportágat, legalábbis Alfredo Quintana szerint. A veterán kapus állítja, hogy az egykori világklasszis irányító, Magnus Andersson abszolút új gondolkodásmódot hozott edzőként a Portóhoz.

A 307-szeres válogatott, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok, háromszoros olimpiai ezüstérmes Andersson 2018-ban vette át a klub irányítását, a jelenlegi portugál válogatottnak kilenc játékost ad.

„Magnus új gondolkodásmóddal érkezett, és ez teljesen felrázott bennünket. Azóta eljutottunk oda, hogy már bennünket is el akarnak kapni, le akarnak másolni – nemcsak otthon, hanem nemzetközi porondon is. Ez pedig nagy hatással volt a válogatott fejlődésére is.

Az, hogy továbbjutottunk a csoportból, nem volt meglepő számunkra. A portugál klubok fantasztikus munkát végeznek.

Kézilabda Európa-bajnokság, középdöntö, 5. forduló

16.00: Magyarország – Portugália  (Tv: Sport1)
18.15: Norvégia-Szlovénia
20.30: Izland-Svédország

Az állás:
1. (és már elődöntős) Spanyolország 8 pont (131-105)
2. (és már elődöntős) Horvátország 8 (105-91)
3. Németország 4
4. Ausztria 2 (103-120)
5. Fehéroroszország 2 (102-124)
6. Csehország 0

Kiemelt fotó: Jonathan NACKSTRAND / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik