Közélet

A rendőrség szerint rendben van, ha egy fideszes aktivista titkosított számot hív

Tavaly, az őszi önkormányzati választás kampányában, augusztus vége felé egy a Fidesz XVI. kerületi szervezetéhez tartozó aktivista telefonon hívogatta az embereket, hogy aláírást gyűjtsön a kormánypárt egyéni képviselőjelöltjeinek és polgármester-jelöltjének. Kleinheincz Magdolna felhívott egy olyan férfit is, akinek titkosított a telefonszáma. A férfi kérdőre vonta az aktivistát, hogy honnan szerezte meg a számát. Az aktivista erre azt mondta – hallható a lapunk által megismert, felvett telefonbeszélgetésben –, hogy az önkormányzattól kapta a listát, amit hívnia kellett. Nekünk az aktivista már azt állította, a Fidesztől kapta a számokat.

Az esetről szeptember közepén beszámoltunk, és feljelentés is született a rendőrségen, hiszen a gyanú szerint tisztázatlan jogszerűségű adatbázisból összeállított listát használt a fideszes aktivista.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság

  • október 21-én az ügy gazdájának a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki,
  • ahol november derekán tanúként meghallgatták a titkosított számon hívott férfit, ő a hangfelvételt át is adta a rendőrségnek.
  • A rendőrség pedig – derül ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság lapunknak küldött leveléből – december 2-án már le is zárta a nyomozást azzal, hogy nem történt bűncselekmény.

A rendőrség azzal indokolja az eljárás megszüntetését, hogy

a nyomozás során olyan adat nem merült fel, mely alapján a jogszabály rendelkezéseinek megsértése, azaz jogosulatlan vagy céltól eltérő személyes adatkezelés megállapítható lett volna.

Kérdezték a férfit, aki azt mondta, nem érte anyagi kár vagy egyéb érdeksérelem a hívás miatt. A rendőrség ebbe kapaszkodott bele, derül ki kiküldött határozatból, amelyet lapunk megismert. A rendőrség szerint nem valósult meg a bűncselekmény elkövetésének két feltétele közül egyik sem (haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva kezel valaki jogosulatlanul vagy céltól eltérő módon személyes adatot). Az indoklás szerint „az eset összes körülményét figyelembe véve más bűncselekmény elkövetésének gyanúja sem állapítható meg.”

Noha kérdeztük a rendőrséget, hogy bekérte-e a Fidesztől vagy a XVI. kerületi önkormányzattól az aktivistának adott telefonszámlistát, utánajárt-e annak, hogy az adatokat jogszerűen gyűjtötte-e ki a Fidesz vagy az önkormányzat, illetve megkérdezték-e a telefonáló aktivistát, a rendőrség nem válaszolt ezekre. Az eljárás megszüntetését közlő dokumentumban mindenesetre nincs nyoma mindennek.

Megkerestük az aktivistát is, aki nem kívánt velünk beszélni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik