Kultúra

A Bad Boys 3 kasszát robbantott a hétvégén

A várakozásokat felülmúló jegybevétellel került a mozis kasszasikerlista élére bemutatója hétvégéjén a Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk, megelőzve a Dolittle és az 1917 című filmeket.

A négynapos ifjabb Martin Luther King hosszú hétvége első három napján a Sony stúdió filmjére Will Smith and Martin Lawrence főszereplésével 59 millió dollár értékben váltottak jegyet, és hétfő estig akár 69 millió dollárt is bezsebelhet a pénztárakban. A széria 90 millió dolláros költségvetésből készült harmadik részétől azt várták, hogy 38-45 millió dollár közötti jegybevételt hoz – írja az MTI.

A Robert Downey Jr. címszereplésével forgatott Dolittle, az állatokkal beszélni tudó doktor történetének legújabb filmváltozata viszont kiábrándítóan rosszul kezdett, annak ellenére, hogy megszerezte a kasszasikerlista második helyét 22 millió dolláros jegybevétellel, ami a négynapos hétvégén elérheti a 30 millió dollárt. A mintegy 180 millió dolláros költségvetésű film szerény indulása aggasztja a Universalt, amely gyártási problémák miatt tavaly májusról kétszer is kénytelen volt elhalasztani a film bemutatóját.

A stúdió számára gyógyírt jelenthet azonban Sam Mendes 1917 című első világháborús eposza, amely a hét elején 10 Oscar-jelölést kapott, és szombaton elnyerte a producerek céhének díját. Újabb 22,1 millió dollárt forgalmazott, és észak-amerikai jegybevétele a tíz nappal ezelőtt bemutatása óta el fogja érni a 80 millió dollárt hétfőre.

Kiemelt kép: Columbia Pictures/imdb.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik