Az emberek fejében általános kép, hogy az ellenzék és a kormányoldal folyamatosan marakszik. A médián keresztül üzengetnek egymásnak, és ha valamelyik oldal felvet egy ügyet, akkor a másik az esetek többségében – részben vagy egészben – elutasítja azt. „Természetesen nem törvényszerű, hogy a mindenkori ellenzék sorozatosan leszavazza a kormányzati kezdeményezéseket. Az ellenzéki szerep nem jelent automatikus ellenpólust” – mondta Budai Bernadett politológus a FigyelőNetnek.
Véleménye szerint annak, hogy az ellenzék mindig a kormányoldal ellen van, két oka lehet: az első, hogy az ellenzéki pártok ténylegesen meglévő értékrendi különbségek, eltérő szakpolitikai felfogás miatt utasítják el a kormánypárti javaslatot. Ez esetben a vélemények pluralitásáról van szó, ami a parlament normális, demokratikus működését tükrözi. A második esetben egyszerű pártpolitikai oka lehet annak, ha egy ellenzék állandóan, törvényszerűen mond ellent a kormányzati törekvéseknek.
Kisebb ügyekben nagy az összhang
Az ellenzék és a kormányoldal lényegesen többet szavaznak azonosan, mint gondolnánk. Általában olyan külpolitikai, uniós vagy biztonságpolitikai kérdésekben értenek egyet, amelyek kisebb médianyilvánosságot kapnak. Persze léteznek olyan „nagyobb port kavaró” törvényjavaslatok is, amikor két oldal együtt szavazza meg a törvényjavaslatot. Ilyen volt a kisebbségi törvény módosítása a mostani ülésszakban, melyet a Fidesz és az MDF képviselői is támogattak.
A törvényjavaslatok megszavazásánál akadnak olyan ügyek is, amikor az ellenzéknek nincs más választása, mint az igen gombot megnyomni, mert egy népszerű, a társadalom által támogatott témáról szavaznak. „Ha a pártok úgy ítélik meg, hogy túlságosan népszerűtlen lenne szembemenni a kormány javaslatával, nem próbálnak meg konfliktust vinni az ügybe, hanem inkább maguk is felsorakoznak a javaslat mögé, és így próbálják semlegesíteni annak politikai hatását” – magyarázza Török Gábor, a Visioncosulting igazgatója. Legutóbb az szja csökkentéséhez szükséges módosítást szavazta meg a parlament egyöntetűen, 297 igen szavazattal. Az ellenzék ebben az esetben nem tehetett mást, mint hogy a kormánypártokkal együtt foglaljon állást, különben jelentős népszerűségvesztést szenvedhetett volna el.
Vannak persze komoly viták is a két oldal között. Az őszi ülésszakban például a felsőoktatási törvényjavaslat volt az egyetlen, amelyben nagy volt a nemmel szavazók aránya: 106-an utasították el a törvény módosítását. Bár a javaslat átment a parlamenten, a huzavona mégsem zárult le: a Fidesz újra az Alkotmánybírósághoz fordult.
Csak az utóbbi időben élesedtek az ellentétek
Volt idő, amikor hatékonyabb volt a kooperáció a kormány és az ellenzék között. „Talán az első ciklus még kivételnek számított, akkor a magyart parlament olykor közelebb állt a munkaparlament modelljéhez, azaz a kormány és az ellenzék képes volt szakmai jellegű együttműködésre, kevésbé érvényesült a pártfegyelem. Azóta azonban a tendencia világos: ma már mindenki tudja, hol húzódnak a frontvonalak, és azokat szakpolitikai ügyekben sem meri senki átlépni” – állítja Török Gábor.
Hozzátette: a rendszerváltáskor a pártok kompromisszumkészségét az alkotmánymódosítás, és ezzel együtt a kétharmados törvények megalkotása bizonyítja leginkább. Budai Bernadett szerint pedig az elmúlt évek során a kétpólusúvá váló pártrendszer és a politikai verseny éleződése járult hozzá a kompromisszum növekvő hiányához.
