Sport

Egy 0:6-os szett sem rogyasztotta meg a magyar teniszezőt

Balázs Attila megnyerte a Bangkokban rendezett, 54 ezer dollár (16,2 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi challenger-tenisztornát.

A világranglistán karriercsúccsal 128. magyar játékos ötödik thaiföldi mérkőzésén, szombaton az orosz Aszlan Karacevvel csapott össze, aki a 293. helyen áll, de volt már 153. is. Mindketten egy-egy versenyt nyertek eddig a második vonalnak számító challenger-sorozatban: a 31 éves Balázs 2010-ben Palermóban, míg vlagyikavkazi születésű ellenfele 2015-ben Kazanyban ünnepelhetett.

Első találkozójukon a második helyen kiemelt budapesti teniszező rögtön elvesztette az adogatását, de 4:4-nél utolérte Karacevet, majd a kiélezett rövidítésben hozta a szettet, amely 58 percig tartott.

A folytatásban a hétszeres magyar bajnok ismét 2:0-s hátrányba került, ám ezúttal nem tudott felzárkózni, és az orosz két újabb brék után kiegyenlített.

Az utolsó játszmában csak bréklabdákat láthatott a gyér közönség, de bréket nem, így jöhetett a sorsdöntő rövidítés. Ebben a magyar Davis Kupa-válogatott alapembere harmadik meccslabdáját kihasználva megnyerte a találkozót, amely 2 óra 52 percig tartott.

A bajnok elsőként a fordulatos meccs történéseit elevenítette fel.

A második szett elég pechesen kezdődött, ellenfelem sportszerűtlenül alulról szervált, amikor nem álltam készen, aztán amikor bírói hibákból már 0:4 lett, elengedtem a szettet, hogy maradjon erőm a harmadikra. Nagyon keményen megdolgoztam ezért a sikerért, és sok áldozatot hoztam

– nyilatkozta az MTI-nek.

Balázs Attila elmesélte, a tornát lezáró ceremónia után levezetett, majd csobbant a medencében, és örül, hogy két nap pihenés következik.

„Az év elején az volt a cél, hogy felkerüljek a Roland Garros főtáblájára. Most a 112. helyre jövök fel a világranglistán, szóval karnyújtásnyira van az álmom beteljesülése, de nem szabad leengedni. A jövő héten egy másik challengeren játszom ugyanitt Bangkokban, azon az ötödik vagy hatodik kiemelt leszek” – mondta.

A körülményekről szólva az MTK játékosa közölte: „Brutális hőség van itt, amikor kiérkeztünk, edzőmmel, Szendrei Danival megfogadtuk, hogy beülünk az első fodrászhoz, és ha nem is kopaszra, de jó rövidre lenyíratjuk a hajunkat. Azóta már elég sok fotó készült rólam, úgyhogy most úgy érzem, ezt talán egy kicsit elkapkodtam” – tette hozzá nevetve.

A 31 éves Balázs negyedik challenger-döntőjében második diadalát aratta, eddigi legnagyobb sikere tavaly júliusban az umagi ATP-finálé volt. Bangkoki trófeája mellé 7200 dollárt (2,1 millió forintot) kapott.

Eredmény

Balázs Attila (2.)-Aszlan Karacev (orosz) 7:6 (7-5), 0:6, 7:6 (8-6)

Kiemelt fotó: Twitter/HUNtennis

Ajánlott videó

Olvasói sztorik