A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014 hat alapítványt hozott létre, amelyek azóta már több egyesülésen is átestek, a megmaradt három alapítvány olvadt most össze – írja az mfor.hu.
A szervezeteket Pallas Athéné néven hozták létre, alapvetően a magyarországi közoktatás fellendítésére. Az alapítványok az MNB-től nekik juttatott vagyont nem költhetik el, csak befektethetik és annak hozamát használhatják fel. Preambulumuk szerint az alapító által juttatott vagyont az alapítványok körültekintő kockázatvállalással kezelik oly módon, hogy biztonságos befektetéssel a lehető legmagasabb hozamot érjék el. Az átlátható működés érdekében az alapítványok negyedévente kimutatást közölnek vagyonelemeik helyzetéről.
A hat alapítványból azok 2017 végi összeolvadását követően négy maradt, majd egy újabb, 2018-as fúzió után három. Ez utóbbiak – a Pallas Athéné Domus Educationis (PADE), a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány (PAIGEO) és a Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADS) – 2019 végéig külön támogatták az edukációt, a tudományt, a kutatás-fejlesztést és a kultúrát.
Mostantól viszont e tevékenységeket már egy újonnan létrehozott szervezet, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) égisze alatt végzik, a budai Várban, az Úri utca 21. szám alatt található székhelyükön.
A Magyar Nemzeti Bank, mint alapító célja, hogy az új alapítvány működése egységes ösztönzést, támogatást, lehetőséget és esélyt nyújtson a tudomány, a kultúra, a gazdasági és pénzügyi szektor, valamint az oktatás területét érintő, értékteremtő projektek számára, hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt
– olvasható az alapítványok honlapján.
Az egyesülések révén létrejött alapítvány ötfős kuratóriumában immár nincs MNB-alkalmazott. Elnöke Csizmadia Norbert, aki 2016 júniusában távozott a jegybank stratégiai igazgatói székéből, helyettese Prof. Lentner Csaba, további tagjai: Bogár László, Réfy Imre és Salamin Géza.
A Pallas Athéné Alapítványok összvagyona 2019. szeptember végén 274,3 milliárd forintot tett ki, miután az a harmadik negyedévben 770 millió forinttal gyarapodott. A vagyonnövekedés mellett az alapítványok több mint 9,1 milliárd forint értékben közel 1500 oktatási, tudományos pályázatot támogattak.
A 274,3 milliárdos vagyonból az alapítványok és az általuk alapított gazdasági társaságok 151,2 milliárdot befektetési jegybe, 79,6 milliárdot ingatlanba, 20,1 milliárdot bankbetétbe, 23,4 milliárdot pedig vállalati kötvényekbe fektettek.
Kiemelt kép: Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke beszédet mond a „bölcs vár”, a Tudás Háza, az egykori budai óvárosháza felújított épülete átadóünnepségén 2018. szeptember 21-én. Az épületben egyebek mellett három doktori program, köztük a Széchenyi Egyetem angol nyelvű doktori iskolája, két alapítvány, könyvkiadó és érmekiállítás is helyet kapott. (MTI / Illyés Tibor)