Gazdaság

Hajdú-Biharra is átterjedt a madárinfluenza

Létavértesen is a betegség H5N8 altípusát mutatták ki.

A Komárom-Esztergom megyei Ács után ezúttal a hajdú-bihari településen egy nagy létszámú, mintegy 115 ezres állományú kacsatartó telepen azonosította a madárinfluenza vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A hivatal az MTI-vel tudatta, a vizsgálatok ezúttal is a betegség H5N8 altípusát mutatták ki, amely a baromfifélékre veszélyes. A hatóság a szükséges intézkedéseket megtette. Elkezdték a fertőzött állomány leölését, kijelölték a gazdaság körül a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet.

Azt írták, hogy a betegség megjelenésében valószínűleg a közeli tóra járó vadmadarak játszhattak szerepet. A baromfikat jelenleg is kötelező teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etetni és itatni, az almot szintén úgy kell tárolni, hogy ahhoz a vadmadarak ne férjenek hozzá. Az előírások hamarosan kiegészülnek a kötelező zártan tartással, de a fokozott kockázat miatt már most érdemes az állományok zártan tartásáról gondoskodniuk a gazdáknak.

Hatalmas károkat okozhat Magyarországnak a madárinfluenza
Az ázsiai piac nagy része hosszú időre bezáródik a hazai baromfitermékek előtt.

Kiemelt kép: nébih.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik