Tech

Még több helyen tesztelik az önvezető taxikat

A Szilícium-völgyben fekvő San Joséban folytatja közös projektjét a Mercedes-Benz és a Bosch, melynek keretén belül a városi automatizált fejlesztésekkel kísérleteznek. A két cég önvezető Mercedes-Benz S-osztály járművekkel indította el az alkalmazásalapú személyszállítási szolgáltatását. A biztonsági vezető által felügyelt járművek közösségi taxiként közlekednek San José nyugati része és a belváros közt.

A szolgáltatás elsőként tesztüzemmódban és korlátozottan érhető el, az utasok a Daimler Mobility AG által kifejlesztett mobilalkalmazással foglalhatják le utazásukat. A partnerek arra  számítanak, hogy betekintést nyerhetnek abba, miként integrálhatók az önvezető járművek egy, a közösségi közlekedést és a járműmegosztókat is felölelő intermodális mobilitási rendszerbe.

Forrás: Daimler

A két cég körülbelül két és fél éve dolgozik közösen városi automatizált vezetési megoldásokon. Közös céljuk a SAE-besorolás szerinti 4/5. szintű automatizált vezetési rendszer kifejlesztése a teljesen önvezető és járművezető nélküli járművekhez, az ehhez szükséges szoftvereket is beleértve. A vállalatok nem prototípusokat, hanem sorozatgyártásra kész rendszert kívánnak fejleszteni, amelyek különböző kategóriájú és típusú járművekbe integrálhatók.

Forrás: Daimler

Mérnökeik szimulációkat és különlegesen e célra tervezett tesztpályákat is használnak arra, hogy még biztonságosabbá tegyék a közlekedést. Ezenkívül az együttműködés kapcsán felmerülő fejlesztések nem csupán az Amerikai Egyesült Államok út- és időjárási viszonyaira terjed ki. A két vállalat mérnökeiből álló csapat egyik részének székhelye Sunnyvale – egy Szilícium-völgyi város San José és San Francisco között –, a másik csapat pedig a stuttgarti régióban dolgozik.

(Kiemelt kép: Daimler)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik