Élet-Stílus

Elütöttek a zebrán egy szingapúri diákot, aki az esés után úgy pattant fel, mintha mi sem történt volna

Csoda, hogy esett nagyobb baja, a baleset másnapján már iskolába is ment.

Szingapúrban a Clemenceau sugárút és a Havelock sétány kereszteződésében történt balesetet egy hátrébb haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A felvételen látható, ahogy a sötét bordó jármű elkezd gyorsítani a zebra előtt, holott a mellette álló jármű miatt nem látja pontosan, hogy rálépett-e gyalogos az úttestre.

Mint kiderült igen, a jármű nagy erővel csapta el a zebrán sétáló fiatal diákot.

A 15 éves iskolás csodával határos módon nem sérült meg a balesetben, a felvételen látható is, hogy az esés után azonnal fel is pattan. Hiába volt jól a fiú, a rendőröket és a mentőket is értesítették. A jelentés szerint a fiatal magánál volt végig, a kórházban sem vesztette el az eszméletét.

Az esést elég gyorsan kiheverte, ugyanis az iskolája igazgatója szerint másnap már ott ült a többiekkel az osztályban. A vétkes autó ellen nyomozást indított a helyi rendőrség – írja az Asia One.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik