Belföld

Fegyverrel támadtak egy lerobbant autósra Tiszaeszláron

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság azt a két fiatalt, akik fegyverrel támadtak egy lerobbant autósra Tiszaeszláron.

A megalapozott gyanú szerint január 5-én hajnalban három férfi közlekedett a kocsival a településen, amikor az meghibásodott, így az út szélére húzódtak és kiszálltak az autóból. Ekkor odaért melléjük M.Á. és fiatalkorú K.K.E. gyanúsított, akik agresszívan lökdösni, majd ütlegelni kezdték a lerobbant autósokat. Fiatalkorú K.K.E. gyanúsított az autó mögött álló egyik utast többször ököllel arcon ütötte, majd a másik férfi fejét és arcát ütötte. A gyanúsítottak a harmadik férfit is ütni kezdték, majd a földön fekvő áldozatukat nagy erővel testszerte megrugdosták.

Az autósok  azért, hogy a további bántalmazást elkerüljék, beszálltak az autóba és magukra zárták az ajtót. Ezután a gyanúsítottak a járművet kezdték el rugdosni és egy fa léccel ütni, közben pénzt követeltek tőlük.

Az erőszak és fenyegetés hatására az áldozatok kidobták az autó ablakán a náluk található készpénzt, így a gyanúsítottak távoztak a helyszínről. Az egyik férfi 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, míg a másik két társa könnyebb sérüléseket szerzett.

A két fiatalt felfegyverkezve elkövetett rablással, és súlyos testi sértéssel gyanúsítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik