Belföld

Bácsfi Diana visszavonta fellebbezését

Bácsfi Diana, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetője visszavonta fellebbezését, így az ellene önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt elsőfokon hozott ítélet, a két év próbára bocsátás, jogerőre emelkedett.

Visszavonta fellebbezését Bácsfi Boglár Diana, valamint védője is – jelentette be Csekéné Szegedi Mónika bíró, a Fővárosi Bíróságon csütörtökön tartott másodfokú tárgyaláson. A bírónő elmondta, hogy a visszavonás október 24-én érkezett meg, ezért a két év próbára bocsátás ettől a naptól érvényes.

A február végén hozott elsőfokú ítélet értelmében Bácsfi Dianának nem kell 24 760 forint bűnügyi költséget megfizetnie, amennyiben a következő két évben nem követ el bűncselekményt.

A vád szerint Bácsfi Diana társaival tavaly augusztusban a fővárosban nyilaskeresztre hasonlító ábrát tartalmazó plakátokat ragasztott ki, a szervezet budapesti rendezvényén nyilaskeresztes jelvényt, a soproni gyűlésen pedig nyilaskeresztes papírkitűzőt viselt.

A csütörtöki tárgyaláson megjelent az ügy harmadrendű vádlottja, aki nem járult hozzá nevének közléséhez. Ő fenntartotta fellebbezését. A másodfokú bíróság a harmadrendű vádlott büntetését, ami szintén két év próbára bocsátás volt, egy évre mérsékelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik