Tech

Elképesztő kijelzőt kap a Samsung új csúcsmobilja

A Sam Mobile forrásai szerint a Samsung februárban bemutatkozó Galaxy S20-szériás mobiljainak kijelzője még kiválóbb lesz, 120Hz-es képfrissítés jellemzi majd őket. A cikk szerint ez már majdnem hivatalosnak vehető a „rendkívül megbízható belsős forrás” miatt.

Erre valahogy számítani is lehetett, miután a dél-koreaiak bejelentették az Exynos 990 csúcsprocesszort, ami a 108 megapixeles kamerák mellett a 120HZ-es kijelzőket is tudja kezelni. Nem olyan rég a One UI béta verziójában egy rejtett menü árulkodott arról, hogy a képernyő frissítési rátáját 60Hz és 120Hz közt váltogathatja a felhasználó. Mivel a mostani generációból egyik Samsung mobil sem támogatja utóbbit, ezért sejthető, hogy a következő csúcsszériában mutatkozik be az újítás.

A Galaxy S20 modellek február 11-én mutatkoznak be San Franciscóban, az eddigi pletykák szerint a cég második hajlítható kijelzős mobiljával, a Galaxy Fold 2-vel egyetemben.

Tavaly egy új trend kezdett kirajzolódni: az okostelefonok kijelzői egyre magasabb képfrissítési rátát kapnak, aminek köszönhetően a korábbiaknál folyékonyabb a mozgások megjelenítése. Az ASUS ROG Phone II például már képes 120Hz-et produkálni, de szintén jónak mondható a 90Hz is, ami többek közt a Huawei Mate 30 Pro, OnePlus 7 és 7T, Realme X2 Pro készülékeket jellemzi.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik