Több mint 250 millió forintnak megfelelő összegű pénzbüntetésre ítéltek három turistát Kínában, miután lyukakat fúrtak egy híres sziklába, miközben megmászták – jelentette a helyi sajtó. Emellett egyikük egy évig tartó, míg egy másik fél évig tartó börtönbüntetést kapott a rongálás miatt.
A turisták még 2017-ben mászták meg a Sanqing-hegynél található sziklát, és közben 26 darab rögzítővasat vertek bele. Geológusok szerint ezzel súlyosan veszélybe sodorták a szikla szerkezetét, mert a fúrások miatt gyorsulhat az erózió, és szikladarabok eshetnek le róla.
A Piton-sziklaként ismert látványosság egyike a Csianghszi-tartományban található természetvédelmi terület leghíresebb látnivalóinak. A 128 méter magas szikla a becslések szerint 300 millió éves, és legkeskenyebb részén mindössze hét méter széles.
A három sziklamászó egy drónnal készített videót a mászásról, és a beszámolók szerint akkor sem hagyták abba, amikor a parkőrök megpróbálták megállítani őket.
A taoizmus szent helyeként tisztelt Sanqing-hegy 2008-ban felkerült az UNESCO Világörökségi Listájára.
A kiemelt képen napfelkelte a Sanqing-hegynél, baloldalt a Piton-sziklával. Fotó: Wikipedia/Dcpeets