Belföld

Hat év a szegedi főrendőrnek

Kumbor Tibor volt szegedi főnyomozót első fokon, nem jogerősen ítélte hat évi börtönre a Budai Központi Kerületi Bíróság bűnszövetségben, hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett zsarolás és csalás miatt.

A tucatnyi vádpont szerint a balástyai gyilkosságok felderítését is irányító Kumbor Tibor és öt társa zsarolással, fenyegetéssel, illetve megtévesztéssel összesen több mint százmillió forintot tulajdonítottak el a sértettektől.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a bizonyítékok alátámasztják a vádat, ezért Kumbor Tiborra hat év szabadságvesztést szabott ki, valamint négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A másodrendű vádlott egyiptomi orvost kilenc év börtönnel és félmillió forint pénzbüntetéssel sújtották, a harmadrendű vádlott hat év börtönt kapott. A másik három vádlottra felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést róttak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik