Foci

Két pontot dobott el a Puskás

puskás akadémia (puskás akadémia, )
puskás akadémia (puskás akadémia, )

Az OTP Bank Liga 15. fordulójának nyitómeccsén a Puskás Akadémia már 2-0-ra is vezetett, a Kecskemét mégis egyenlíteni tudott.

A magyar bajnokság félidejéhez érve a Puskás Akadémia és a KTE összecsapása nyitotta a hétvégét. A felcsútiak a kiesés ellen menekülnek, így számukra minden pont létfontosságú, míg a lilák számára a cél az, hogy minél jobban megragadjanak a középmezőnyben.

A péntek esti találkozón úgy tűnt, begyűjti a három pontot a hazai együttes, hiszen Haraszti már a 10. percben eltalálta a kapufát, majd nem sokkal később szép mozdulattal tekert egy szabadrúgást a kapuba. A szünet után is veszélyesebb volt a Puskás, aminek az eredménye egy újabb találat volt: Lencse passzát az ex-diósgyőri Gallardo ívelte a hálóba (2-0).

A kétgólos hátrányban felébredtek a vendégek, és a hajrában előbb szépítettek, majd a 80. percben Pekár átadását Barry kapásból vágta be (2-2).

Végül maradt a döntetlen, aminek egyik fél sem örülhet igazán.

Eredmény – OTP Bank Liga, 15. forduló

Puskás Akadémia – Kecskeméti TE 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Haraszti (16.), Gallardo (47.), illetve Gréczi (76.), Barry (79.)

PAFC: Somodi – Margitics, Vaszicsku, Szekeres, Tamás – Czvitkovics, Polonkai (Tischler, a szünetben), Fabio – Haraszti (Nikolic 77.), Lencse, Gallardo. Vezetőedző: Benczés Miklós.

KTE: Antal – Póti (Mogyorósi, a szünetben), Karan, Varga R., Farkas A. – Patvaros (Nagy P., 68.), Vukasovic, Savic (Gréczi, a szünetben), Pekár – Balázs, Barry. Vezetőedző: Bekő Balázs

Sárga lap: Gallardo (24.), Vaszicsku (34.), illetve Vukasovic (36.), Nagy P. (90.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik