Sport

Szinte már verve volt a kétszeres világbajnok, de jött a dartsvébé legnagyobb fordítása

Gary Anderson újfent bebizonyította a darts-világbajnokságon, hogy egy bajnokot sosem lehet leírni. A kétszeres világbajnok rendkívül nehéz helyzetben találta magát a harmadik fordulóban, Ryan Searle ugyanis remekül játszva került 3-1-es előnybe.

Ekkor jött egy szünet, a mérkőzés pedig teljesen megváltozott.

Searle fokozatosan veszítette el az önbizalmát, miközben a világranglista ötödik skót egyre jobban belelendült. Végül a vb egyik legnagyobb fordítását bemutatva nyert 4-3-ra és jutott be a legjobb 16 közé, ahol Nathan Aspinall lesz majd az ellenfele.

A közönség egyik kedvence, az extrém frizuráiról is ismert Peter Wright is ott lesz a következő körben, ő a japán Aszada Szejgót verte. A skótnak volt egy 157-es kiszállója is a meccsen.

Wrightnak az a Jeffrey de Zwaan lesz az ellenfele majd a nyolc közé jutásért, aki a torna eddigi legmagasabb átlagával (106,09) verte Dave Chisnallt 4-3-ra.

Ebben a meccsben minden benne volt, amiért rajongunk a dartsért
Lewis és Webster szórta a 100 fölötti kiszállókat, utóbbi egy centire volt a vb első kilencnyilasától.

Most karácsonyi szünet következik a világbajnokságok, legközelebb pénteken lesznek mérkőzések, akkor ér véget a nyolcaddöntőbe jutásért folytatott küzdelem. Péntek 16 órakor játszik majd Fallon Sherrock is, aki eddig minden mérkőzésén történelmet írt: ő az első nő, aki meccset nyert a PDC vébéjén, azóta pedig már újabb ellenfelet győzött le.

Kiemelt kép: Paul Harding/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik