Élet-Stílus

A levegőben próbálta kinyitni a repülőgép ajtaját egy fiatal nő

„Mindannyian kiba**ottul meg fogtok halni” – üvöltötte egy 26 éves brit nő egy repülőgép utasainak, majd megpróbálta kinyitni a kabin ajtaját.

Kontrollálhatatlan tombolásba kezdett a 26 éves Chloe Haines egy Törökországba tartó Jet2 repülőjárat fedélzetén, nem sokkal a felszállás után, június 22-én. A fiatal nő ma állt bíróság elé, ahol elismerte, hogy veszélyeztette a légi jármű biztonságát, azt azonban tagadta, hogy ezt részegen tette – írja a Mirror című brit bulvárlap.

Charley Coombe légiutas-kísérő, akire a nő rátámadt azt mondta, az nem is lehet kérdés, hogy a vádlott részeg volt-e. Coombe elmondta, hogy Haines nem sokkal a felszállás után fel akart állni a helyéről, majd amikor megkérték, hogy üljön vissza a helyére, tombolni kezdett, majd megpróbálta felnyitni az ajtót. A gép személyzete az utasok segítségével fékezte meg a nőt, akit le kellett kötözniük.

A gép kapitánya közben jelezte a földi irányításnak, hogy vészhelyzet miatt vissza kell térnie a Stanstedre. Az utasszállítót a brit légierő (RAF) két vadászgépe kísérte vissza a repülőtérre, ahol a rendőrök már várták és letartóztatták Hainest.

A bíróságon elhangzott, a 26 éves nőt alig három héttel az incidens előtt ítélték közösségi munkára, egy hasonló ügy miatt, amikor részegen teljesen elveszítette az önkontrollját. Haines, aki az ítélethirdetésig óvadék ellenében szabadlábon védekezik, azóta csatlakozott az Anonim Alkoholisták szervezetéhez.

A Jet2 légitársaság egy 85 ezer fontos (kb. 33 millió forintos) számlát nyújtott be az incidens miatt Hainesnek, és örökre kitiltották a társaság járatairól. A bíróság januárban hirdet ítéletet az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik