A VPOP az uniós csatlakozás óta 280 millió forint értékű hamis terméket foglalt le. A fogyasztóvédelem szerint „nehéz megvédeni azokat, akik ezt nem igénylik”.
Az Európai Unióban becslések szerint évi 400-500 milliárd euróra tehető a védjegy- és termékhamisítások által okozott kár – hangzott el a Magyar Védjegy Egyesület szakmai konferenciáján.
A konferencián Almási Gyula, a VPOP szellemi tulajdonjog védelmi osztályának vezetője elmondta, hogy az Európai Unióban 2003-ban 100 millió hamis terméket foglaltak le, amely 9 százalékos növekedést jelent a 2002-es évhez képest. A becslések szerint az unióban a hamisítás miatt évente 200 ezer munkahely szűnik meg.
Az osztályvezető a továbbiakban elmondta, hogy a VPOP a májusi csatlakozást követően tavaly 280 millió forint értékű hamis terméket foglalt le. Kitért arra is, hogy Magyarországon a vámszervek egyre kiemeltebb feladata lesz a hamisítás elleni fellépés.
Bodnár Zsolt, a BRFK nyomozati osztályvezetője utalt arra, hogy komoly gondot jelent a felderítés, a lefoglalt áruk kezelése, illetve az elkövetők megtalálása is.
Geri István, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója pedig hangsúlyozta, hogy a hamisítás sérti a fogyasztók érdekeit, ám nehéz megvédeni azokat, akik ezt nem igénylik. Utalt arra, hogy a fogyasztóknál van egy olyan csoport, amely tudja, hogy hamis terméket vásárol, de olcsósága miatt ez számára megfelelő.
Négy idei kütyü, amit még jövőre is érdemes megvásárolni
Dreame X50 Ultra robotporszívó, Pixel Watch 4 okosóra, Vivo X300 Pro okostelefon és egy Lenovo Yoga 9 laptop. Négy kütyü, amit nagyon szerettünk 2025-ből.