Közélet

Letartóztatták a magyar maffiafőnököt, akit az FBI kapcsolt le

Az általa irányított bűnszervezet milliárdos kárt okozott.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással,  pénzmosással és más bűncselekményekkel gyanúsítja a férfit, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján az USA-ban fogtak el. Hat társát már korábban letartóztatták. 

A férfi 2015-ben fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet hozott létre, majd azt irányította. A fiktív számlákat két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság fogadta be tizenhat cégtől. Ezzel az ÁFA fizetési kötelezettségük mértékét csökkentették.

Az állami költségvetésnek csaknem egymilliárd forintos vagyoni hátrányt okoztak.

A fiktív számlákat kiállító alvállalkozók gazdasági tevékenységet  nem végeztek. Bankszámláikra a két tatabányai utalt, a fiktív számlák ellenértékének megfelelően, majd a pénzeket más cégek számláira utalták.

A bűnszervezet vezetője által utasított emberek a cégek számláiról jellemzően készpénzfelvevő automatákból vették fel a pénzt, azt visszajuttatták főnöküknek, illetve a fiktív számlákat befogadó társaságok képviselőihez.

Az ÁFA befizetési kötelezettségüket így lanul csökkentő cégek részére fiktív számlákat kiállító társaságok valótlan tartalmú alvállalkozói számlákat is befogadtak. A számlakiállító  cégek ügyvezetőinek nagy része szlovák, lengyel, angol állampolgár. Ők tényleges ügyvezetői tevékenységet sosem végeztek, a cégeket és azok könyvelését a bűnszervezet vezetője irányította.

A bűnszervezet vezetője a költségvetési csalásból származó pénzt Csehországban, Horvátországban, Szlovákiában és az Egyesült Királyságban létrehozott cégek számláira utalta, ahonnan az visszaáramlott egy tatai székhelyű céghez. A tatai cég a pénzből tizenkét ingatlant vásárolt, amelyeket bérbe adott.

Az ügyészség indítványára a nyomozási bíró a bűnszervezett USA-ban elfogott vezetőjének letartóztatását egy hónapra elrendelte, mert fennáll a veszélye, hogy a bizonyítást veszélyeztetné és újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A szövevényes ügyről korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
azt írta, hogy Magyarországon, Szlovákiában, Lengyelországban és Angliában is párhuzamosan zajlottak kutatások, kihallgatások. A bűnszervezetet irányító Komárom-Esztergom megyei férfit pedig az FBI kapcsolta le az USA-ban.

Luxuskocsik, drog…

https://www.facebook.com/NAVprofil/videos/484605358813730/?t=23

A bűnszervezet tagjai ingatlanokat, luxusautókat vásároltak, drága utazásokra költöttek. A banda főnökének fényűző életére jellemző, hogy a tőle lefoglalt két luxusautó értéke csaknem 100 millió forint. A NAV a lengyel, angol, szlovák és amerikai hatóságokkal együtt fogta el a hálózat tagjait. A kétnapos nemzetközi akcióban félezer nyomozó, a NAV MERKUR bevetési egysége, járőrök, és IT-szakemberek vettek részt.

Összesen 162 helyszínen tartottak kutatásokat és lefoglalásokat itthon, valamint Lengyelországban, Angliában és Szlovákiában. Több helyszínen kábítószert is találtak az elkövetőknél. A NAV nyomozói 15, a külföldi társhatóságok 22 gyanúsítottat hallgattak ki. A NAV a Nemzeti Nyomozóiroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalának bevonásával bankszámlákat, ingatlanokat, követeléseket zárolt, készpénzt, luxusautókat, valamint egy helyszínen bitcoint és bitcoin casht is lefoglalt, több mint 770 millió forint értékben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik