Foci

Mocskosul kitömték a lilákat Újpesten

újpest-paks (újpest-paks)
újpest-paks (újpest-paks)

Az OTP Bank Liga 18. fordulójában az Újpest óriási pofonba szaladt bele: hazai pályán kaptak ki 6-0-ra. A Siófok bár vezetett, végül pont nélkül maradt.


Nem ilyen tavaszi rajtban reménykedtek az újpestiek – Fotó: MTI

A játéknapot a Debrecen kecskeméti vendégjátéka nyitotta, bár az a mérkőzés nem hozott gólt. Ami viszont kora délután elmaradt, azt a Szusza Ferenc stadionban a Paks bepótolta, hiszen hatszor mattolták az Újpestet úgy, hogy a lilák egyszer sem tudtak válaszolni, ráadásul emberhátrányban fejezték be a találkozót.

A lilák számára horrorisztikus mérkőzés első komolyabb mozzanata Anton kiállítása volt a 14. percben: Könyves megindulása után a hazaiak játékosa becsúszva szerelt, a játékvezető szerint szabálytalanul, így villant a piros, és még tizenegyest is rúghatott a Paks. Ezt Lázok értékesítette is, majd az első félidőben még további két gól következett.

Lázok – alázok

Előbb Lázok mesteri szabadrúgása talált magának utat Balajcza kapujába, majd Tököliről csorgott be egy labda a gólvonal mögé (0-3).

A fordulás után Lázok további két alkalommal célzott pontosan, a hajrában pedig Tököli is még egyszer beköszönt, így a vége 0-6 lett. Lázok János négy, Tököli Attila két találatot szerzett Újpesten.

A ligautolsó Siófok Szombathelyre látogatott. A Balaton-partiak hiába szerezték meg a vezetést Nagy Tamás révén, nem tudták kihúzni a meccs végéig, hiszen előbb Iszlai, majd Halmosi büntetőjével fordított a Haladás, így továbbra is két siker áll a Siófok neve mellett 18 meccs után.

Eredmények – OTP Bank Liga, 18. forduló
Haladás – Siófok 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Iszlai (68.-bünetőből), Halmosi (76.-büntetőből) illetve Nagy T. (38.)
Piros lap: Iszlai (74.) illetve Takács (68.)

Újpest – MVM Paks 0-6 (0-3)
Gólszerzők: Lázok (17.-büntetőből, 36., 71., 82.), Tököli (39., 78.)
Piros lap: Anton (14.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik