Belföld

Az MSZP-elnök szerint nincs ellenzéki Borkai-ügy

Tóth Bertalan szerint az ellenzék egyre durvább támadásokra számíthat.

Az InfoRádiónak az MSZP elnöke azt mondta, az ellenzéknek már jövőre el kell kezdenie a felkészülést a parlamenti választásokra. 2021 lehet az előválasztások éve, addigra lehet közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt és program – mondta Tóth Bertalan. Újra bevonná az előkészítésbe a civileket, szerinte

a civil kontrollt a pártoknak biztosítaniuk kell.

Meg kell teremteni az egy az egy elleni felállást, hogy minden fideszes jelölttel szemben csak egy ellenzéki jelölt induljon. Az önkormányzati választáson megdőlt a Fidesz verhetetlenségének mítosza, az ország érdekében az összefogás erői félre tudták tenni politikai ellentéteiket. Meggyőződése,

ez is egy nagyon komoly példamutatás.

Elismerte, az MSZP és volt elnökük új pártja, a Demokratikus Koalíció között vannak súrlódások, mégis együttműködnek, mert a viták előrevisznek, közös ügyük az ország fölszabadítása, amiért félre tudják tenni vélt vagy valós sérelmeiket.

Nincs titkolnivalójuk

Az MSZP elnöke a párttársait, Molnár Zsoltot és Őrsi Gergelyt érintő ügyről azt mondta, a szocialista politikusoknak nincs titkolnivalójuk, ezért feljelentést tettek a rendőrségen.

Ez egy teljesen alaptalan vádaskodás, egy nagyon-nagyon aljas zsarolás.

Azt a hullámot próbálja meglovagolni, ami a győri Borkai-ügyben keletkezett, de ez teljesen egyértelműen alaptalan – hangsúlyozta.

Egyre durvább a magyar közélet, egyre durvábbak a módszerek, ennek vagyunk sajnos a tanúi.

A pártelnök szerint az Angyal Ügyvédje nevű blog akciójához hasonló politikai jellegű támadások lesznek még, azokra nem lehet előre felkészülni.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik