Közélet

Őrsi Gergely: Nem vagyok zsarolható

Az is hozzátartozik az új politikai kultúrához, hogy véget vetünk a mellébeszélés és a bujkálás korszakának. Én az őszinteségben és az egyenességben hiszek – mondta Őrsi Gergely frissen megválasztott II. kerületi polgármester hétfő délelőtt posztolt Facebook-videójában.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Őrsi megerősítette lapunknak, hogy őt zsarolta meg az Angyal Ügyvédje blog Molnár Zsolt mellett. Mint mondta, részleteket egyelőre nem tud elárulni, mert rendőrségi ügy van folyamatban, és ez akadályozná a nyomozást.

Az elmúlt napokban áttételesen, több forráson keresztül olyan információkról szereztünk tudomást, miszerint zsarolási, lejáratási kísérletre készülnek ellenem

– mondta a videóban a polgármester, aki leszögezte, hogy nem zsarolható, zsarolóknak soha nem fog engedni.

Számomra elfogadhatatlan, hogy alaptalan, a családomat is érintő vádaskodások érjenek engem az elkövetkezendő időszakban

– szögezte le Őrsi.

Molnár Zsolt hétfő reggel az ATV-ben mondta el, hogy róla írt a blog szerzője, akiről kiderült, hogy Németh Gábor az, az MSZP-közeli Egyenlítő Blog korábbi szerkesztője. Az MSZP pártigazgatója tagadott minden vádat, és rendőrségi feljelentést tett Németh ellen.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik