Kultúra

Tóth Barnabás AKIK MARADTAK című filmje, Magyarország idei Oscar-nevezettje (x)

A Susotázs rendezőjének és a Testről és lélekről producereinek, valamint a forgalmazó Budapest Film új filmjének világpremierje nyáron az amerikai Telluride Filmfesztiválon volt, ahol Tóth Barnabás Edward Nortonnal és Philip Kaufmannal vett részt kerekasztal-beszélgetésen. A film akkora sikert aratott, hogy pótvetítést is kellett belőle tartani. A Martfűi rém főszereplőjeként megismert, Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és az ígéretes tehetségű Szőke Abigél főszereplésével készült film a II. világháború utáni Budapesten játszódik. Lélekemelő könnyedséggel és melegséggel beszél a szeretet gyógyító erejéről. A filmben olyan nagyszerű színészeket is láthatunk a vásznon, mint Nagy Mari, Simkó Katalin, Horkay Barnabás, Lukáts Andor, Zsurzs Kati, Jordán Adél, Stefanovits Angéla, Igó Éva, Spitzer Gyöngyi, Paizs Miklós és Varga Veronika. A szeptember 26-i magyarországi bemutatója óta a filmnek több, mint 25 ezer nézője volt, amivel előkelő helyet foglal el a magyar filmek mezőnyében.

Ha röviden össze akarnánk foglalni a film szinopszisát, akkor elég lenne annyit mondanunk, hogy két szenzibilis embernek nemtől és életkortól független fokozatos lelki egymásra találása ez az érzékenyen komponált és megkapóan csendes film, ami úgy tud beszélni egy általános szintre emelt háborús kataklizmáról és az azt követő embertelen diktatúráról, hogy a nyomasztó politikai terhek mindvégig kellő súllyal, mondhatni állandó fenyegetettségként, de mégiscsak pusztán háttéreseményként szolgálnak. Mert a tényleges fókuszt a humánum, a mindenen átívelő emberség kapja, mely halkan figyelmeztet bennünket, hogy soha semmilyen körülmények között nem lenne szabad megfeledkeznünk arról, hogy elsősorban szeretetre és biztonságra vágyó, törékeny és érző emberek vagyunk. Aladár (Hajduk Károly) magányos nőgyógyász. Egyik fiatal páciense, Klára (Szőke Abigél), dacos kamaszlány, aki makacsul “várja haza” szüleit a haláltáborból a II. világháború utáni Budapesten. Kettejük egymásra találása, majd páratlanul komplex és gazdag kapcsolata áll e viharos történelmi időkbe ágyazott film középpontjában. Klára impulzív és makacs kamaszból fokozatosan fiatal nővé érik a férfi óvó szárnyai alatt, míg az orvos élete új értelmet nyer a lányról való gondoskodás által. Mindketten a túléléssel küszködnek, de talán több eséllyel, mint más kortársuk, mert korábbi életükből van elegendő szeretetforrásuk, ami nem csak 1944 traumáját segít begyógyítani, hanem tartást ad az 50-es éveket is átvészelni.

Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült. “A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták.”- írja a szerző a Férfiidők lányregénye hátlapján. A film is ebben a szellemben készült. „Számomra ez a film elsősorban egy hős ember története, aki félholt testi-lelki állapotából még egyszer, utoljára összekapja magát, hogy megmentsen egy fiatal lányt. Helyzetével, noha megtehetné, nemhogy nem él vissza egy pillanatra sem, de még inkább, folyamatosan újabb áldozatokat hoz azért a szeretett lényért, aki a saját életkedvét is visszaadta. Ezért ez egy modern kori lovagi történet. Példát mutat, ugyanakkor semmi életszerűtlen fordulattal, hamis reménnyel nem kecsegtet. A film folyamatos egyensúlyozás különböző érzelmek, múlt és jövő, bánat és öröm határán. Akkor vagyok boldog, ha a nézőt sikerül átvinnem ezen a vékony kötélen anélkül, hogy bármelyik oldalra lepottyannánk.” – mondta a rendező, Tóth Barnabás.

A film női főszereplője, Szőke Abigél idén ünnepelte 21. születésnapját, a forgatáson még csak 19 éves volt. jelenleg a Pesti Magyar Színiakadémia tagja, most kezdi a második évet. Kisebb szerepekben láthattuk már a filmvásznon Ujj Mészáros Károly X és Sopsits Árpád a Martfűi rém című filmjében. Utóbbi érdekessége, hogy abban ő alakítja Hajduk Károly egyik áldozatát. Nagyon hosszú casting folyamat eredményeképp, több mint 50 lány közül választották ki az Akik maradtak főszerepére. „Klára karakterének megértéséhez kemény előkészületekre volt szükségem. Tájékozottságra történelmileg, pontosságra, hogy mindig tudjam, mikor miért pont azt a mondatot mondom és mit érzek közben. Barna ebben nagyon sokat segített nekem. A felkészülés része volt az is, hogy le is kellett fogynom a szerephez. Minden forgatási napon fantasztikus aprólékossággal kaptam külsőt. Ez a reggeli előkészület megnyugtató  szertartása volt a forgatásnak. A hangszínem a forgatás alatt sokszor túl lágy és túl magas volt. Aztán legnagyobb meglepetésemre hónapokkal később, amikor az utószinkronizáláson dolgoztunk, a hangom mélyebb lett, így ennek köszönhetően be tudtak érni fontos pillanatok a filmben.” – meséli a fiatal színésznő.

A film férfi főszereplője, Hajduk Károly pedig így emlékezik: „Az Akik maradtak, komoly témája ellenére, egy nagyon életigenlő és sokszor derűs film. Egy szívet melengető, fontos történet. Minél több nap telt el a forgatásból, annál világosabban éreztem, éreztük ezt. Szívügy lett. Bízom benne, hogy a film magáért beszél, és aki megnézi, annak hasonlóan fontos lesz. Nagyon drukkolok, hogy így legyen és minél több emberhez eljusson. Aldóról sok mindent mondhatnék, de nem teszem. Most már inkább arra vagyok kíváncsi, mások milyennek fogják látni őt.”

 

https://www.facebook.com/akikmaradtak/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik