Élő Sport

Bedarálták a címvédő franciák a kéziválogatottat

Nem úgy sikerült a világbajnokság a női kézilabda-válogatottnak, ahogy azt a csapat előzetesen tervezte, hiszen a középdöntő helyett csak az alsóházi csatározás maradt. Az argentinok elleni győzelem után a 13. helyért a vb-címvédő franciák vártak a magyar csapatra, akik szintén borzasztó csalódottak lehettek.

A szövetségi kapitány, Olivier Krumbholz szerint a játékosok nem tudták kezelni, hogy már kijutottak az olimpiára, és fejben szétestek a mostani tornán. A magyar csapat eddig minden vébén tudott legalább egyszer nyerni európai ellenféllel szemben, idén azonban csak vereségeket sikerült begyűjteni a spanyolok, a montenegróiak és a románok ellen.

És sajnos a sorozat a franciák ellen is folytatódott, pedig sokáig jól játszott a magyar válogatott.

Kiss Éva kezdett a kapuban, aki az első hat lövésből hármat is kivédett, és a bravúrjaira építve vezettünk is két góllal a 8. percben. A széleken megint hatékonyak voltunk, Lukács hat gólig jutott az első félidőben, de a középső posztokon szinte veszélytelenek voltunk. Ennek ellenére a 26. percben még 12-9-re vezettünk, de a félidő vége a franciáké volt, így döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok.

A második félidő első tíz percében még rendben voltak a támadásaink, 16-14-re is vezettünk, de aztán megálltunk, a franciák pedig egy 4-0-s, majd egy 3-0-s sorozatot produkálva eldöntötték a meccsét. A Győr kapusa, a csereként beállt Leynaud fontos védéseket mutatott be, Kanor hatalmas átlövésgóljai pedig megmutatták, mi hiányzott leginkább nálunk.

A vége 26-21 a franciáknak, így a 14. helyen zárt a magyar válogatott, amely története második legrosszabb vb-szereplésén van túl.

A legutóbbi Európa-bajnokságon hetedik helyezett magyar csapat akkor jut ki a márciusi olimpiai selejtezőre, ha a tavalyi Eb 2-6. helyezettjei, vagyis Oroszország, Hollandia, Norvégia, Svédország és Románia közül legalább négy válogatott kivívja az olimpiai szereplés, illetve a selejtezőn való részvétel jogát a világbajnokságon.

Női kézilabda-világbajnokság, a 13. helyért:

Magyarország – Franciaország 21-26 (12-12)
Kumamoto
v.:  Alpaidze, Bereizkina (oroszok)
Magyarország: Kiss É. – Lukács 7, Kovacsics 3, Tóvizi 2, Háfra, Tomori 2, Schatzl 1. Cserék: Kiss N., Tóth G., Pásztor, Vámos, Szabó L. 3, Márton G. 3, Bíró, Klujber. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
lövések/gólok: 50/21, ill. 42/26
kiállítások: 4, ill. 6.
hétméteresek: 3/3, ill. 4/4.

Kiemelt kép: Kovács Anikó

Sokáig vezettünk, de a végére elfogytunk a címvédő ellen

A 14. helyen végzett a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokságon, miután a címvédő franciáktól 26-21-es vereséget szenvedett. Sokáig a magyar csapat vezetett 1-2 góllal, az egész tornához hasonlóan a szélen és a kapuban nem volt gond, de az átlövők ismét gyenge teljesítményt nyújtottak, és a második félidőre felpörgő franciák végül begyűrtek minket. Ez minden idők második legrosszabb magyar vb-szereplése a nőknél.

Kovacsicsé az utolsó gól

Foppa szerzi a 26. francia gólt, erre Kovacsics válaszolt, így 26-21 a vége. A franciáké a 13. hely, mi pedig kénytelenek vagyunk beérni a tizennegyedikkel.

Szélről még megy

Lukács nagyon kiszorított helyzetből is gólt lőtt, ez volt az első találata a második félidőben.

7 a 6 ellen sem megy

Gabriel és Bíró is védett egyet-egyet, mi pedig elkezdtünk 7 a 6 ellen támadni, de sajnos nem megy olyan hatékonyan, mint a románoknak ellenünk. Kanor megint liftként emelkedett a magyar védők fölé, bebombázta, 24-19 oda.

Nekik vannak átlövéseik

Pásztor ziccert rontott, Kanor pedig brutálisan nagy gólt lőtt, már négy a hátrány, 23-19 oda.

Miért adjuk így el?!

Kanor második kiállítása után kaptunk egy esélyt, hogy közelebb férkőzzünk, Márton be is lőtte az újabb ziccerét. 18-18. Hetest kaptak a franciák, Bíró jött be védeni, de Lacarbere lövését nem tudta hárítani. 19-18 oda. Majd szereztünk egy labdát, de egyből el is adtuk, Nocandy köszönte szépen. 20-18 oda.

Végre magyar gól

Hú, de kellett ez a Kiss Éva-védés! A túloldalon Klujber okos passza után Márton törte meg a hosszú gólcsendet. 18-17 még oda.

0-4-es sorozatban vagyunk

Lukácsot küldték ki a bírók, Houette góljával már a franciák vezettek 17-16-ra. Aztán már kettővel mentek, Kovacsics kezéből vették ki a labdát, majd az üresen maradt kapunkat nem volt nehéz eltalálni Flippesnek.

Kezdhetjük elölről

Houette a szélről faragott a francia hátrányból, aztán Horacek egyenlített, sajnos szépen húzta át magán két magyaron is.

Kupaktanács ott

Márton első gólját lőtte a szélen, aztán a francia kapitány időt kért, amikor lejárt a kiállításuk.

Tomorit lezúzták

Coatanea révén használták ki a létszámfölényt a franciák, aztán Tomori lezúzása miatt náluk is volt egy kiállítás, Szabó pedig hetesből szerezte a 15. gólunkat. 15-14 ide.

Kiállítás nálunk

Kiss Éva fejjel védett, majd Tóvizi góljával vettük vissza a vezetést. Aztán sajnos Kovacsics két percet kapott, ez az első kiállításunk.

Mekkora gól!

Lukács elhitette mindenkivel, hogy lőni fog, de passzolt inkább, Kovacsics pedig szépen behúzta a levegőből. Zaadi egyenlített. 13-13.

Ők a hatékonyabbak

Mi 44, ők 57 százalékkal értékesítik a helyzeteiket, mégis szinte végig mi vezettünk 1-2 góllal.

Döntetlen a félidőben

Lacrabere hetesből ejtette be szépen Kiss Éva fölött, aztán Tomori lövésénél korán örültünk, mert csak az oldalhálót találta el. A félidő utolsó támadása az övék volta, de már nem volt idejük lőni. 12-12 a félidő.

Közelebb jöttek

Nze Minko és Lacrabere átlövése után egy gól maradt az előnyünkből.

Lukács lőtte a góljaink felét

Kovacsics tört be egy elzárást kihasználva, nagy erővel be is lőtte, 10-8. Flippes a szélről hozta őket közelebb, de nálunk is egy szélső volt eredményes, Lukács ötödik gólját lőtte. 11-9 ide. Aztán egy indulásból a hatodikat is megszerezte.

Két rontott ziccer 3 mp alatt

Lacrabere 78 km per órával zúdított a kapunkba, aztán emberelőnybe kerültünk, Kanort küldték ki két percre. Pásztornak volt is két ziccere, de mindkettőt elrontotta Kár érte.

Rengeteg az eladott labda

Kiss Éva megint jókor mutatott be bravúrt, Coatanea egy az egyben vitte rá, de kifogott rajta a kapusunk. Sajnos támadásban szenvedünk, de egyik csapat sem remekel, 6-6 labdát adtunk el mi is, ők is. Kovacsics vagánysága hetest ért, amit Szabó Laura lőtt be. 9-7 ide. Most a franciák kértek időt.

Lukács a mi Inzaghink

Az időkérés után eladtuk a labdát, Foppa pedig végigszáguldott vele, és egyenlített. Lukács újabb kipattanót gyűjtött be, ezt is belőtte, bravó! 8-7 ide.

Ramussen időt kér

Egy eladott labdánk után Horacek szépített, nálunk megint Lukács villant, majd Kanor is meglőtte az első gólját. 7-6. Aztán sokáig kissé tanácstalanul adogattunk, Rasmussen pedig időt kért.

Lukács szemfüles volt

Houette hetesből pattintott a kapuba, de erre is jött a magyar válasz, Lukács helyzetfelismerése után Tóvizi került helyzetbe, nem is rontotta el. 6-4.

Olvasói sztorik