Kedves Kisebbség!
Azt ugye tudod, hogy a szakma (színházigazgatók, rendezők, színészek és egyéb színházi dolgozók) nagy része – továbbiakban A többség – nem ért egyet azzal, hogy politizálsz?
– indul Schilling Árpád 444-en megjelent nyílt levele, amit „azon színházi kevesekhez” írt, akik szerinte „most fölébredtek” a kultúrafinanszírozás rendszerét alapjaiban átszabó törvénytervezet kapcsán. A tavaly óta Franciaországban élő rendező ugyan nem nevesít senkit a levélben, de egyértelmű, hogy az elsődleges címzettjei között szerepelnek a nagy budapesti kőszínházak igazgatói, akiket Alföldi Róbert is keményen kritizált, amiért nem léptek fel egységesen az előadóművészeti tao hirtelen eltörlése ellen, ami létbizonytalanságba taszította a független- és magánszínházakat.
Eddig Te sem politizáltál, Te sem szóltál, inkább hallgattál. A kibekkelésről úgy tartottad, hogy az a legcélravezetőbb és legbölcsebb megoldás. Ezt tanultad és ezt is adtad tovább: ne szólj szám, nem fáj fejem, hallgatni arany és így tovább. Kényelmesebb és biztonságosabb volt A többséggel együtt haladni, vagy éppen ülni a melegben. (Ahol büdös van, ott bizony meleg is – valamit valamiért.)
– írja Schilling, aki tételesen felsorolja az állomásait a színházi szabadság korlátozásának, az előadóművészeti törvény átírásától a tao eltörléséig, de felrója azt is, hogy az elmúlt évek zaklatási botrányai során sem az áldozatokat védték sokan, hanem saját magukat, csak attól tartva, hogy kevesebben vesznek majd jegyet, ha kiderül az igazság.
Nem szóltál, mert nem Te voltál a sértett, az abuzált, az elnyomott, a megalázott. Nem szóltál, mert nem voltál együttérző, nem voltál szolidáris, nem voltál eltökélt és bátor a kultúra, a demokrácia, a közösség védelmében. Tudod, a szolidaritásról nem elég akkor szónokolni, amikor Neked van szükséged a segítségre. A szolidaritás olyan, amit mindig és mindenkor gyakorolnunk kell. Akkor is, sőt akkor a leginkább, amikor nem nekünk van szükségünk a segítségre, hanem olyannak, aki nem a kollégánk, a barátunk, valami idegen, valaki nagyon más, aki bajban van, és minket semmiféle személyes érintettség vagy érdek nem hajt arra, hogy cselekedjünk, legföljebb a mardosó lelkiismeretünk.
Schilling szerint most végre van esély a valós szolidaritásra, arra, hogy a meghatározó, de eddig hallgató színházi figurák kilépjenek a mesterséges megvilágításból a természetes fényre, és csatlakozzanak az eddig is értük harcolókhoz, akikről eddig nem akartak tudomást venni. Nagyon fontos ehhez szerinte, hogy ne bujjanak vissza oda, ahova szoktak, és ne hagyják, hogy személyes alkukkal, kiskapukkal és háttérbeszélgetésekkel elsimítsák a saját ügyüket, „miközben a többieket ugyanúgy rúgják tovább, mint a rühes kutyát”.
A múlt héten derült ki, hogy a kormány felforgatná a kultúrafinanszírozás rendszerét, ami a független társulatokat teljesen ellehetetleníteni, a kőszínházaknál pedig fokozná a politikától való függő viszonyt. Kocsis Máté a Gothár-ügyre hivatkozott a kormányzati kontroll kiterjesztése mellett, bűncselekményeket eltussoló „zaklatószínháznak” nevezve a Katonát és egyéb fővárosi színházakat. A hétvégén a színházi élet számos szereplője felemelte a hangját a törvénytervezet ellen, hétfő estére pedig tüntetést is szerveznek a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért a Madách térre.
Kiemelt kép: Földi Imre / MTI
